Concorde Podcast
Concorde
Ez itt a Concorde Podcast! Egy műsor, ahol a Concorde munkatársai minden héten alaposan megmondják véleményüket pénzről, gazdaságról, politikáról és mindarról, amit egy Concorde-os nem hagyhat szó nélkül. Tartson velünk!
Ez itt a Concorde Podcast! Egy műsor, ahol a Concorde munkatársai minden héten alaposan megmondják véleményüket pénzről, gazdaságról, politikáról és mindarról, amit egy Concorde-os nem hagyhat szó nélkül. Tartson velünk!
A magyar euróbevezetés lehetséges nézőpontjai
Epizódok
A Concorde Podcast mai adásában több lehetséges nézőpontból próbálunk meg rátekinteni a magyar euróbevezetési célkitűzésre. Egyrészt ez egyfajta kötelezettség, amit az ország a 2004-es Európai Uniós csatlakozásakor vállalt. Másrészt ez egy óriási lehetőség is több szempontból. Például védőernyő a nemzetközi gazdasági és geopolitikai turbulenciákban. Vagy már maga a hiteles célkitűzés is tud lenni egy komoly hozamcsökkentő erő akár szembeszélben is, ahogyan az Magyarországgal történt az idén. Harmadrészt a magyar euróra egyfajta révbe érésként is lehet rátekinteni bő ezeréves európai történelmünk alapján. Negyedrészt a közös zászló kérdése sok tekintetben nagyon aktuális 2026-ban. Ötödrészt pedig rengeteg kihívással is együtt jár ez az impresszív terv, amiket az adás végén veszünk sorba. A mai beszélgetésben Samu János és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Továbbra is nagyon stabil a forint, pláne ha a gázárakkal párhuzamosan nézzük a magyar fizetőeszközt. Egyre több helyen a világban bináris események a választások a tőkepiaci hatásokat nézve. Látva a brazil választásokat immár az is egyre gyakoribb, hogy egyes jelölteknek a hatalom vagy börtön kimeneti dualitással kell szembenézniük. Sőt ez a dél-koreai történelemben több esetben élet-halál kérdéssé is vált. Miként most sok tőzsdézőnek egy chipszektor emelkedés. Az Anthropic IPO mellett november nagy kérdése az USA félidős választás és az iráni helyzet. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Az október 19-i hétfőn kezdődött el az 2027-es magyar költségvetés bemutatása a miniszterelnök által. Kedden a pénzügyminiszter további részleteket tárt fel egy sajtótájékoztatón és egy elemzői beszélgetésen. A Concorde Podcast szerdán vette fel ezt az aktuális adást Jobbágy Sándor vezető makrogazdasági elemzővel, akivel a főbb irányokról beszélgettünk. Az adás kezdetén azt vizsgáltuk meg, hogy az euróbevezetés sokéves folyamatában hogyan értékelhetik a befektetők az új költségvetést, mint első komolyabb ellenőrzőpontot. Ezután pedig a kiadások nettó csökkentését és ezen belül a kiadáscsökkentéseket és kiadásnöveléseket vettük górcső alá. Adásunk végén pedig a bevételnövelő intézkedéseket vizsgáltuk meg amiből azt láthatjuk, hogy mire lesz pénze és mire nem lesz Magyarországnak. A mai beszélgetésben Jobbágy Sándor és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint továbbra is nagyon stabil és alacsony a volatilitása. Az új magyar költségvetést jól fogadja eddig a befektetői társadalom és fontos a 2030-ig kijelölt makrogazdasági pálya is. Érdemi megtorpanás érezhető az elmúlt időszak elborult AI beruházási hullámában. Ez mélyen rajta hagyta a nyomást az AI-bottleneck traden, ahol egyre több az első félévben szárnyaló ám mostanra már a 200 napos mozgóátlag alá bezuhanó részvény. Ez viszont segít az amerikai kötvénypiacon, ahol csökken az AI beruházók kiszorítási hatása. Mind az USA, mind pedig a japán 10 éves hozam már 25 bázispontot lejjebb tudott jönni az aktuális csúcsokról. Ez viszont nem igaz a francia kötvényekre, ahol folytatódik a hozamelszállás. Párizs és Milánó utcáinak képei alapján nehéz napjai vannak a Birkin táskáknak. Kanada a kanadaiaké egy albertai népszavazás alapján. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A 2026-os esztendő egyik legkomolyabb történése a világ döntő többségét érintő komoly mértékű hosszúkötvény hozamemelkedés. A mai adásban azt vizsgáljuk meg, hogy mennyire köszönhető ez a folyamat a jegybanki kamatpályák átárazódásának és mennyire az egyre hízó adósságállománytól való növekvő félelemnek. Illetve muszáj még itt foglalkoznunk az AI beruházások pénzéhsége kapcsán felmerülő kötvénykibocsátói kiszorítási hatásról is. A mai beszélgetésben Szőnyi Dávid és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint a nemzetközi piaci és kötvénypiaci környezethez képest továbbra is szupererős. Az OTP részvények heves korrekcióját fegyelmezetten vették meg a befektetők. Hock Tan Broadcom vezér tűpontos kommentárokkal látta el a tőkepiacot arról, hogy a részvénypiaci szereplők egy jó része nem is érti, hogy mibe fektet be. Illetve arról is, hogy a legnagyobb szűk kapacitás immár nem a chip, a szerver és a társaik az AI-forradalomban, hanem a tőke. A legcinikusabb kritikát Sam Altman, Open AI vezér kapta, aki szimplán egy „nontechnical podcast bro” jellemzéssel került leírásra. Korea vezetésével szakadnak az AI bottleneck trade vezető részvényei. Móró Tamás, Tunkli Dániel és Jónap Richárd beszélgetése. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast aktuális adásában Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója a vendégünk, akivel az AI munka világára gyakorolt hatásairól és a magyar munkaerőpiac 2026 őszi helyzetéről. Áttekintjük a nemzetközi és hazai folyamatokat, valamint a gazdasági környezet változásainak foglalkoztatásra gyakorolt hatásait. A mai beszélgetésben Martis István és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Még az eddigieknél is kétarcúbb lett a globális és az amerikai részvénypiac. A kötvénypiaci hozamemelkedés egyre jobban sújtja a pénzügyi szektor részvényeit. A sokszor a lakossági fogyasztáshoz kapcsolható hagyományos részvények is szenvednek. Mindeközben viszont új erőre kapott a technológiai rally, ami az S&P 500 indexen belüli 40 százalékos IT-súly miatt szinte minden mást ellensúlyoz. Brazília hatalmasat emelkedett az elnökválasztás első fordulója után. A részvénypiaci befektetők szemben a kötvényesekkel úgy gondolják, hogy a jövő majd gondoskodik magáról. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Miközben a mesterséges intelligencia forradalom egyre több szingularitási jelet mutat, addig érdemes egy pillanatra elgondolkoznunk azon, hogy miképpen lehet elérni azt, hogy az aktív AI-alkalmazó egyének, vállalatok és más entitások továbbra is kontrollálni tudják adataik és intellektuális szellemi tulajdonuk használatát. A mesterséges intelligencia elterjedése ugyanis szignifikánsan növeli a másolhatóságot az élet minden területén. A mai adásban Popovics László, Móró Tamás és Jónap Richárd beszélget. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint továbbra is stabil deviza a globális kötvénypiaci hozamemelkedés ellenére is. Ehhez persze szükség van arra, hogy a befektetői társadalom higgyen az euróbevezetés költségvetési alkoholizmust korlátozó hatásában. A harmadik negyedévben komoly szektor és országrotációk voltak. Nemcsak a francia kötvénypiac gyenge, hanem a részvénypiac is mélyen alulteljesítette a németet az elmúlt három hónapban. A szoftverszektor 39 százalékponttal verte meg a chipszektort a harmadik negyedévben. A német autógyártókról nem tudunk jó híreket mondani. Németország szenved a sok évvel ezelőtt meghozott rossz döntésektől. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast mai adása a fűtési szezon kezdetén az aktuális gázpiaci helyzetképpel foglalkozik. Adásunk kezdetén megpróbáljuk számszerűsíteni az iráni konfliktus hatásait a magyar és európai fogyasztók szénhidrogén számlájára vonatkozóan. Ezt követően pedig legfőképpen arra a kérdésre keressük a választ, hogy a világ földgázigényének 2,5 százalékát adó katari LNG szállítmányok kiesése miért növelte hét hónap alatt a 2,5-szeresére az európai gázárakat. Az adás végén pedig az elszálló dízelárakkal is foglalkozunk. A mai beszélgetésben Gajda Mihály és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint aktuális erősödésének az egyre komolyabb dollárerő kezd betenni éppen. Nagyon komoly diplomáciai nagyhetünk van egy washingtoni Trump-Xi találkozóval az egész globális mozgolódás csúcsán. Mindeközben Donald Trump nem szereti a magas dízelárakat, a félidős választások előtt adminisztrációja igyekszik minden lehetséges eszközzel lejjebb tekerni a szénhidrogén árakat. Komoly technológiai feltámadás volt az egyébként „botrányos” piacszélességű amerikai börzéken új Nasdaq-100 csúccsal. A prímet a Meta vitte új AI ügynökével, amely a felhasználókat képviselve sok szolgáltatónál hozhat margin eróziót. Jövő szerdán Micron gyorsjelentés. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast mai adásában a magyar vállalatoknál jelenlévő legfontosabb tulajdonosi és vezetői dilemmákat vizsgáljuk meg. Érintjük többek között az utódlási kényszer, a multik és a magyar vállalatok közötti vezetői átjárás, a vállalkozói megbecsültség, az exportképesség és exportminőség növelésének a problematikáját. A beszélgetést a Magyar Vállalatok 2030 konferencia apropóján vettük fel. Az adásban Lakatos Péter, Szendrői Gábor és Jónap Richárd beszélget. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint változatlanul nagyon erős a bonyolult nemzetközi körülmények közepette. Pláne a gyengülő lengyel fizetőeszközhöz képest. Dario Amodei hétvégi posztja AI szabályozást és a kibontakozás lassítását kéri, amiről az jutott az eszünkbe, hogy az Anthropic esetleg Brüsszelbe akar költözni? Mindeközben Kanada és Ausztrália nagyon közeledne az Európai Unió felé, ami alapján Sydney-től Vancouver-ig tartó EU-t vizionáltunk. A Fed kamatot emelt, de ezt tudta az erős gazdasággal indokolni. Donald Trump még mindig tud „feljebb” lépni a tartalomgyártásban. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Tavaly áprilisban már foglalkoztunk a Concorde Podcast egyik adásában az amerikai álom kérdéskörével. A mostani adásban az amerikai gazdaságban és társadalomban egyszerre jelenlévő álomszerű és rémálomszerű helyzetekkel foglalkozunk. Miközben a gazdaság köszöni szépen és nagyon jól van, illetve az elmúlt évek tőzsdei árfolyamemelkedése kapcsán igen erős vagyonhatás miatt a felső 10 százalék és a középosztály szerencsésebb része kirobbanó anyagi formában van, addig egyre több aggodalomra okot adó faktor is jelen van az amerikai életben. Gazdasági szempontból a legaggasztóbb faktor jelenleg a hosszúkötvények hozamalakulása, míg társadalmi szempontból az alsóbb deciliseket sújtó megélhetési válság, illetve a fiatalok lakhatási válsága emelhető ki. A mai beszélgetésben Jaksity György, Kovács Krisztián és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint árfolyam a megelőző hét 200 napos mozgóátlag tesztelése után újra eléggé erős. Pláne akkor, ha az egyre fenyegetőbb magasságokba emelkedő gázárakat is nézzük mellé. A japán jennek komoly amerikai promótere van Scott Bessent pénzügyminiszter személyében. Donald Trump „deal” felé terelheti Kanadát és az Európai Uniót. A részvénypiacok feszültek, sok lakossági fogyasztáshoz kapcsolt részvény esik, miközben az olajfinomítók a legerősebb szegmens mostanában. Szingapúr megemeli az eddig is az égben lévő politikusfizetéseket. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast aktuális adásában az amerikai és a kínai üzleti világ és üzleti kultúra közötti legfőbb különbségeket vizsgáljuk meg. Amíg ugyanis az Egyesült Államokban az egyik legfőbb célja a vállalatoknak a monopolprofit elérése valamilyen „közgazdasági várárok” felépítésével, addig Kínában nem lehetséges az innovációk monopolizálása. Ez pedig sokkal öldöklőbb belső versenyhez és költségcsökkentésekhez vezet, ami látszik is a két ország tőzsdei teljesítményei közötti különbségekben. Miközben az elmúlt 10 évben az S&P 500 index 254 százalékkal emelkedett, addig a Shanghai Composite mindössze 27 százalékkal került feljebb. Az adásvégi záró kérdésünk pedig nem is lehetett más, mint annak a felvetése, hogy az AI verseny vajon majd a technológiai áttörések vagy a költségcsökkentés terén dől-e majd el. A mai beszélgetésben Móró Tamás és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint a gázárak emelkedése miatt gyengült, de a 200 napos mozgóátlag komoly támaszként funkcionált a 371,5-ös szintnél. A jelenlegi gázárak ugyanis ezermilliárd forintos többlet terhet jelentenének évente Magyarországnak az iráni háború előtti állapothoz képest. A japán jen kontrolláltan erősödik, amit a piac most „risk-on” eseményként értékel. A francia és a német részvényindex szétvált egymástól a jövő tavaszi francia választások miatti félelem következtében. Nagy kérdés, hogy az 1950 óta átlagosan legrosszabb hónapként működő szeptember idén is rossz hónap lesz-e? Gyenge az ipari szektor az Egyesült Államokban. Brazíliában pedig komoly részvénypiaci rally van az októberi választások előtt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast mai adását az Odüsszeia foglalja keretek közé. Csak alig valamivel Homérosz művének a megszületése előtt indítjuk a mai történetünket és Christopher Nolan filmjének környezete az egyik végső epizódja aktuális adásunknak. A mai történetünk ugyanis nem másról szól, mint az emberi történetmesélés történetéről. Magáról a történetről, a történet mesélőjéről és a történetmesélés főbb kereteiről a szájhagyománytól az AI korszakig tartó rengeteg technológiai változáson át a hős útján keresztül bemutatva. A mai beszélgetésben Szűcs Gergely és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint próbált erősödni az elmúlt napokban, de aztán visszagyengült 363-ig az euróval szemben. Az orosz-ukrán háború esetében sajnos egyre inkább lehet eszkalációra számítani, miközben a világ azt találgatja, hogy mit keresett John Ratcliffe CIA-vezér Moszkvában. Scott Bessent kötvénypiaci ”beavatkozása” aranyár emelkedéshez és bitcoin árrobbanáshoz vezetett. Kanada újra előkerült a geopolitikában. Az Nvidia szuper gyorsjelentést hozott, ami újra a chipszektor felé terelheti a befektetői érdeklődést. A hét embere azonban Marc Beniof lehet, aki a Salesforce vezetőjeként két szóval csinált 14 százalékos jelentési reakció emelkedést: agentic enterprise. Móró Tamás, Tunkli Dániel és Jónap Richárd beszélgetése. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast aktuális adásában a geopolitikai feszültségeket vesszük górcső alá. Vizsgálatunkban nagyon komoly szerepet kap az, hogy miképpen lehet ebben a háború és béke közötti világrendben prudens befektetési stratégiát folytatni. Beszélgetésünket az iráni helyzettel és a Hormuzi-szoros körüli feszültséggel kezdjük, majd a mostanában ehhez a konfliktushoz képest kevesebb hangsúlyt kapó orosz-ukrán konfliktussal folytatjuk és végül a Kína lehetséges tanulságaival fejezzük be a tajvani helyzettel kapcsolatosan. A mai beszélgetésben Gyurcsik Attila és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A magyar forint árfolyamváltozásait nézni olyan, mint egy fát figyelni növekedés közben. A magyar kötvénypiac egyre nagyobb kivétel az idén tekintettel az aktuális fejlett világbeli évtizedes hozamcsúcsokra. Az Nvidia lett az AI Federal Reserve-je. Ami hosszabb távon nem tűnik szerencsés helyzetnek. Továbbra is szédületes mozgások vannak az AI bottleneck tradeben. A Szilícium-völgyben 40 millió dollárért kelt el egy Ferrari Luce. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast mai adása a túlzott tőkeáttételről szól. Egy régóta tervezett témánk, a leverage ugyanis komoly pusztító hatást fejtett ki a koreai tőzsde vezetésével a globális részvénypiacokon. Egyrészt a fiatal hedge fund titán, Leopold Aschenbrenner szaladt bele egy komoly piaci aljat kijelölő likvidálásba, ami az egyik valaha volt legszürreálisabb tőzsdei sztori. Alapjának júliusi -67 százalékos teljesítménye ellenére ugyanis az idén még így is +80%-ban maradt. Mellette pedig a koreai lakosság nagy tömegben élte át a késői nagypozíciós beszállók örök tőkepiaci átkát. Ezeknek a friss sztoriknak az apropóján Móró Tamás és Jónap Richárd beszélget Charlie Munger nagy mondásától elindulva a túlvállalt kockázatról. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forintot támogatnák a költségvetés szignifikáns javulási folyamatai, ám az érme másik oldalán ott van a gázáremelkedés negatív aspektusa. Ezért nem mozdul a 364 körüli árcentrum. Kína olajfelhasználásban igen komoly hatékonyságjavításban van. A kereskedésben továbbra is mindent leural az AI bottleneck trade. A memóriachipek intenzív AI beruházások által generált árrobbanása most kezd beépülni a telefonárakba. A Los Angeles Lakers immár 12,5 milliárd dollárt ér. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Már hetek óta terveztük ezt az adást, ahol a globális és a magyar elektromos áramfogyasztás, előállítás és szállítás kérdéseivel kívántunk foglalkozni. Különös tekintettel az adatközpontok miatt szignifikánsan megugró áramigény növekedésre a fejlett világban, illetve a magyar napenergia forradalomra. Felvételünk után néhány órával kezdődött el a paksi leállásokról szóló híráramlás, ami még aktuálisabbá tette azt, hogy az áramellátásunk kérdéseivel foglalkozzunk. Emiatt az aktuális magyar energiakrízisről is diskuráltunk még egyet ráadásként. A mai podcast adásban Karikás Krisztián és Jónap Richárd beszélget. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint egy-két lépést hátralépve az elmúlt másfél év decens erősödése után 360 és 365 között találta meg az új helyét az euróval szemben. A nagy devizapiaci mozgás most a dollár-jenben volt, ami három évtizednyi visszatekintésben is figyelmet igényel. Egy olyan befektetőzsenit likvidáltak, aki egy -67 százalékos július után is +80 százalékban maradt 2026-ban! Ez a pillanat dühödt vételeket hozott főleg a hiperskálázó részvényekben. Az energetikai hálózatokra sok pénzt kell majd költeni. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A turizmusnak évről évre egyre komolyabb részaránya van a világgazdaság működéséből. Mindez úgy is valósul meg, hogy egyes utazási formák jóval egyszerűbbé váltak a 21. század folyamán. A fapados járatokkal repülve és nagy platformokon foglalva a szállásokat sokak számára a korábbi évi 1-2 hosszabb nyaralásból lett nagyszámú rövidebb út. Ami még nagyon fontos változás, az, hogy a közösségimédia-felületeken szünetmentesen zajlik a globális úti célok promóciója. Illetve az is, hogy 20 év alatt a lakhatáshoz képest nagyon olcsó lett a permanens utazgatás. A fő kérdés, amit a mai adásban vizsgálunk az, hogy lehet-e az addikciók széles körébe besorolni ezt az ország-, kontinens- és világjárást? A mai beszélgetésben Vidovszky Áron, Móró Tamás és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint nem mozog sokat, de maradt az elmúlt háromhavi sávjának a gyenge oldalán. Sem az Egyesült Államoknak, sem Iránnak nincs sok ideje már erre a konfliktusra, de a félidős választások miatt a Trump adminisztráción van a nagyobb nyomás. Bő egy hónappal az élete csúcsa után a koreai tőzsdén 40 százalékkal lejjebb a Netflix sikersorozatot megidézően zajlik a Squid Game. Leszámítva a Fed ülés napját hónapok óta rendkívül unalmas az S&P 500 index mozgása. A felszín alatt viszont történelmi mozgások borzolják a befektetői kedélyeket. A FIFA nem hazudtolja meg önmagát. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Elemzési üzletága nemrég készült el 2026 második félévi kilátásokról szóló anyagával. Arra gondoltunk, hogy ebből az apropóból a mai Concorde Podcast adásban végig megyünk ezen a 2026 hátralévő részének lehetőségeit, illetve kockázatait tartalmazó gondolatmeneten. A beszélgetésben hangsúlyos szerepet kap a szelektív optimizmus, amely szerint kiemelten fontos a megfelelő részvények, szektoror és országok kiválasztása, ám még lehet tere több instrumentumban további emelkedésnek. Az adásban átnézzük a legfőbb kedvencek mellett a kiemelt veszélyforrásokat is. Ebben a beszélgetésben Samu János, Bukta Gábor és Jónap Richárd vesz részt. CONCORDE OUTLOOK 2026 második félévére vonatkozó kitekintő: https://www.con.hu/outlook-h2-2026/ Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Immár 364 forintot kell adni egy euróért, amivel eltűnt a teljes április 13. utáni erősödése a magyar fizetőeszköznek. A jövőbeli volatilitást tekintve nagyobb mozgások lehetőségét látjuk a japán jenben. A chipszektor árfolyammozgása továbbra is brutális. Minden egyes kereskedési napon. Miként gyakori a tükörkép rotáció a szoftverszektorral. Alex Karp Palantir vezér kiválóan vázolta egy német podcast adásban Európa főbb problémáit. A kínai AI modellek gyártói immár az Nvidia várárkát szeretnék betemetni. A foci-VB-n Európa dominált, de van mit tanulni az argentinoktól is. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Kékszalag nemcsak Magyarország legnagyobb vitorlásversenye, hanem a kockázatkezelésről, a döntéshozatalról és a stratégiai gondolkodásról is sokat tanít. Ezért költözött most a Concorde Podcast Balatonalmádiba, ahol a vitorlázásról, magáról a versenyről és a Balatonról beszélgettünk. A Concorde Podcast mostani adásában Virág Flóra, a Team Kaáli kormányosa; Cittel Lajos („Cimbi”); Kalocsai Zsolt, az RSM Hungary elnök-vezérigazgatója és az RSM Sailing Team stratégája; valamint Jaksity György, a Concorde alapítója körbejárta, milyen párhuzamok fedezhetők fel a vitorlázás és a befektetések világa között: hogyan lehet jól dönteni bizonytalan környezetben, kezelni a kockázatokat és alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A magyar fizetőeszköz picit gyengülve áthelyeződni látszik a 358-361 forint/euró sávba. Mindeközben szinte a teljes magyar hozamgörbe 5,3%-on áll. Horrorisztikus beleadás jött az IBM részvényeiben kedden egy érdemi árbevétel figyelmeztetésre. Már erről eszünkbe jutott aznap Szántó Imre volt ökölvívó szövetségi kapitány, aki szerdán elhunyt. A mai adásban az ő briliáns és az amerikai üzleti életre tökéletesen adaptálható mondásaira is emlékszünk. A chipszektorból távozik a pénz és minden másba áramlik át a hiperskálázók és a pénzügyi szektor vezetésével. Diplomáciai szempontból pikáns VB-döntő előtt állunk. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast állandó szereplői, Móró Tamás és Jónap Richárd több mint 30 éve követik figyelemmel a magyar és a nemzetközi tőkepiaci eseményeket. Az ezredfordulós amerikai technológiai buborék felépülését és lebomlását azóta is életük legerősebb részvénypiaci emlékei között tartják számon. Tomi és Ricsi már hónapok óta gondolkoztak azon, hogy megidézik az akkori emlékeiket, mert ezeknek rengeteg hasonló és egyben különböző aspektusa is van napjaink piaci körülményeivel. A mai adás éppen ezért ezekre az analógiákra fókuszál. Miként intenzíven jelen van benne a kilencvenes évek második felének magyar tőkepiaci aranykora is. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint a választások óta először átkerült az 50 napos mozgóátlag gyenge oldalára az euróval szemben. De ezzel nincs egyedül az elmúlt hónapok szupersztárjai közül, a chipszektor maga és a legerősebb részvényei is ezzel a kritikus technikai szinttel birkóznak. Az iráni konfliktus nem akar a nulla szintre vissza mérséklődni. Miként az orosz-ukrán konfliktusban is jöhet még eszkaláció egy esetleges tűzszünet előtt. Mindeközben zajlik az AI bozótharc, aminek a nagy kérdése az, hogy kinél keletkezhet majd profit. A foci VB nyolcaddöntői sokadszor mutatták meg az európai dominanciát. Ami a labdarúgásban eltűntethetetlen volt az elmúlt évtizedekben szemben az élet sok más területével. Móró Tamás, Tunkli Dániel és Jónap Richárd beszélgetése. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Tavaly két Concorde Podcast adást is autópiaci éhezők viadalaként tituláltunk utalva az európai autógyártók kolosszális problémáira. Megerőltettük magunkat ezen adások zárásaként, próbálva valamilyen fényt látni az alagút végén, de sajnos a világosság 2026 évfelezőjére még nem jött el. Sőt, a globális autópiac egy olyan új érába van átlépőben éppen, ahol a “terméken” túl magának az autónak a megítélése is gyökeresen változóban van. Az elmúlt évtized ki nem kényszerített európai autóipari hibái most még jobban fájnak a kínai hatalomátvétel közepette. Egy nagy nyertese azonban van a folyamatnak: a magyar vásárló, aki a jelenlegi árverseny és a bivalyerős forint miatt rég nem látott nyerő mezőn áll. A mai beszélgetésben Nagy Bertalan, Somlai-Kiss Máté és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint az euróval szemben 355-nél megtalálta az új helyét mostanára. Érdekes mozgások jöhetnek a nagy devizákban is idén nyáron. Például, ha lejjebb jönnek az amerikai és európai kamatpálya várakozások, akkor a szétshortol japán jen egy felfokozott állapotú technológiai szegmensben tud pusztítást végezni mint 1998 és 2024 nyarán. A csillagos égbe emelkedett memóriachip áraknak szinte mindenki az ellensége immár. Mark Zuckerberg és Sam Altman is megoldást keres erre a problémára. Elkezdünk foglalkozni a francia elnökválasztással, ami a jövő tavasz kulcsfontosságú európai politikai és gazdasági eseménye lehet. Ken Griffin az amerikai fociválogatottnál jó emberbe fektetett be. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast aktuális adásában az elsőszámú geopolitikai nagykép kérdést vizsgálja. Nevezetesen azt, hogy a három évtizedes USA által uralt egypólusú világrendet mi váltja fel: az amerikai-kínai versenyfutás vagy egy multipoláris berendezkedés. A hangsúlyunk a középhatalmakon van. Akik lehetnek a mostani konszenzusnál sokkal erősebbek a következő években. Köszönhetően annak is, hogy az amerikai-orosz-kínai hármasnak több érdemi hibapontja van 2026-ban, mint azt sokan gondolnák. A mai beszélgetésben Gyurcsik Attila, Tunkli Dániel és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Az április 12-i választások óta az euróval szemben a legnagyobb forinterősödési korrekciót láthattuk az elmúlt napokban. A dollárral szemben pedig már ott van a magyar fizetőeszköz, mint a választások előtt, köszönhetően a szignifikáns dollárerősödésnek. Irán az új deal alapján történelmi lehetőség előtt állhat. A deeszkaláció eközben rontja az orosz pozíciót az Ukrajnával szembeni háború finanszírozásában. A Samsung dolgozók a koreai partnerközvetítő cégeknél alfahímekké váltak köszönhetően a bónuszosztásnak. Elon Musk közgazdasági Nobel-díjat érdemelne amiatt, ahogy zseniálisan finanszírozza az űrvízió sztoriból az AI beruházásokat. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast mai adásában a karrierek alatti hosszabb szabadságokról, az angol terminológia szerinti sabbaticalokról beszélgetünk. Mai vendégünk Laura, két évtizednyi nagyon intenzív munkavégzés és saját vállalkozás építés után döntött úgy, hogy felcseperedő gyermekeit és cégét itthon hagyva egy két és fél hónapos utazásra indul a férjével. Ennek a személyes élménynek az átbeszélésével indítjuk az adást, ami után megállapítjuk azt, hogy tényleg kell egy kis áramszünet időnként mindenkinek! Illetve azt is, hogy a nyugdíjas “mikromunka” egy nagyon jó találmány az idősek szocializációjának a fenntartására. Laura helyszínválasztása miatt Ausztrália és Új-Zéland dicsérete sem maradhat ki ebből az adásból. A mai beszélgetésben Komócsin Laura és Jónap Richárd vesz részt. Kérdőívek: Mi a szabotőröd?: https://assessment.positiveintelligence.com/saboteur/overview Kék Zónák vitality teszt: https://apps.bluezones.com/en/vitality Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
Már 350 alá is benézett a forint az euróval szemben. Bivalyerős emellé a magyar kötvénypiac és a BUX-index is új erőre kapott. De most a nemzetközi helyzet is támogató az iráni helyzet megoldódni látszódása miatt. Miközben a kaliforniai iráni emigránsok “Los Irangelesben” megtöltötték a világ leggizdább stadionját az első VB-meccsükön. Az elmúlt napok legkomolyabb eseménye azonban a SpaceX tőzsdei bevezetése volt. Elon Musk magánvagyona ezzel a tízszerese lett Warren Buffetténak. Mindeközben múlt pénteki budapesti taxisunk virtuális űrutazásra indult. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast januári adásában már alaposan átbeszéltük a mesterséges intelligencia kibontakozásának akkori állását. Csakhogy a folyamat exponenciális, emiatt öt hónapon belül újra elő kellett vennünk ezt a témát. Az AI “demokratizálódásával” kezdjük a beszélgetést, amit az AI ügynökökkel kapcsolatos gamechanger események követnek, különös tekintettel a modellek futtatásának a decentralizálási igényeire. Annyira gyors a diszrupció és a kannibalizáció ebben a versenyfutásban, hogy a legnagyobb behemótok sem érezhetik magukat biztonságban. Érdekes aspektus az, hogy eddig talán a legnagyobb nyertes az Apple a cég hardver zsenialitása kapcsán. A beszélgetésben Popovics László, Móró Tamás és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A magyar forint (ereje) továbbra is top trade a világon. A 356 forintos euró árfolyam változatlan az előző héthez képest, ám ez most erőt jelent a főleg az AI-kapcsolt részvényekben megjelenő tőzsdei beleadás mellett. A Hormuzi-szoros a tőkepiac számára kvázi nyitva van. Az orosz-ukrán háborúban 2026 hátralévő részében békére vagy tűzszünetre számítani nem minősül túlzott optimizmusnak. Közben „részvénypiaci diszkótűz” állapotban vagyunk. A kijáratnál nincs udvariaskodás, a SpaceX-től kezdve az Anthropic-on át az Alphabet-ig sokan pályáznak együttesen dollár százmilliárdos összegekre. New Yorkban a pálya mellett két jegyért annyit fizettek mindeközben az NBA döntő harmadik meccsén, amennyiből a Budapesten eladásra felkínált lakások 63 százaléka megvehető lenne. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast hat héttel ezelőtti adásában az volt a témánk, hogy kell-e Magyarországnak az euró. A mai beszélgetés egy kicsit annak a műsorunknak a folytatása. Április végén konszenzusosan kimondtuk azt, hogy kell nekünk az euró, a mai adásban pedig azt a kérdést tettük fel magunknak, hogy realitás-e a magyar euró. Ebben a vizsgálatunkban komoly hangsúlyt kap a magyar költségvetési helyzet és kiemelten a hazai költségvetés régiós társaktól sok esetben teljesen elütő struktúrája. Emellett a spórolási lehetőségek és az új költési kényszerek mellett a kamatkiadások csökkentési lehetőségei. Túl a nehéz költségvetési helyzeten az adósságszint is magas. Aminek a csökkentésében kulcsszerepe lehet a gazdasági növekedés beindulásának. Végszóként abban maradtunk, hogy a helyzet nem könnyű, de a magyar euró abszolúte realitás. A mai beszélgetésben Gyurcsik Attila, Szőnyi Dávid és Jónap Richárd vesz részt. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A 356 forintos euró árfolyam mögött már a 16 milliárd eurós nagyságú EU-támogatások hazahozatalának az érve is megjelent. Érdekes devizapárban nyomulnak a hedge-fundok mindeközben. A magas kamatlábú forint vételével szemben az alacsony kamatlábú dél-koreai won eladása áll, ami tekintettel az aktuális koreai AI-boomra mindenképpen egy érdekes tét. A chiprallynak eddig nem igazán tudott semmi véget vetni, az első komoly figyelmeztetés azonban megjött a Broadcom gyorsjelentéssel. Az iráni helyzet továbbra is Schrödinger perzsamacskájára hasonlít. A kongói ebola helyzettel is foglalkozunk azt remélve, hogy a jövőben ez a téma komolyabban nem jön elő. New Yorkban minden idők legdrágább kosárlabda meccsjegyei repkednek napjainkban. Móró Tamás, Tunkli Dániel és Jónap Richárd beszélgetése. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast mostani adásában a magyar reklámpiaci helyzetképről beszélünk. Ami tulajdonképpen a média és non-média költéseket magába foglaló teljes kommunikációs piac, melynek 2025-ben 759 milliárd forintos mérete volt. Az elmúlt 10-15 évben két komoly kihívás „kínozta” ezt a magyar reklámpiacot: a túlzott állami szerepvállalás és a Google-Facebook hirdetési duopólium egész világot meghódító hatása. Túl ezen a digitalizációs alaptrenden vannak azért speciális magyar szokások is amire jó példa a komolyabb tévénézés és közösségi média használat. A reklámköltés komoly indikációja a gazdasági prosperitásnak és egyben érdemben vissza is hat magára a gazdaságra is. A mai adásban Novák Péterrel, a Magyar Reklámszövetség elnökével beszélgetett Jónap Richárd. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A magyar forint továbbra is a világ talán legerősebb devizája. A japán jennel szemben már 18 éves csúcson van például a magyar fizetőeszköz. Az új iráni deal Schrödinger macskájára hasonlít, egyszerre tűnik élőnek és halottnak. A továbbra is chiptuningolt amerikai részvénypiac naponta hozza az új csúcsokat. Dél-Koreában pedig már a kóborkutyák is szivaroznak, olyan helyzet kezd lenni a sokszázezer dolláros Samsung bónuszok után. Persze fontos tisztáznunk azt is, hogy itt több évtizedes kőkemény munka hozza meg a gyümölcsét. Szemben ezzel nagyon gyengék a kriptodevizák és a nemesfémek. A használat alapú AI árazás pedig a memóriachip árak mellett fokozza az AI-inflációt. Móró Tamás és Jónap Richárd beszélgetése. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast aktuális adásában eredetileg tisztán a magyar energiabiztonságra kívántunk fókuszálni. Azonban ahogyan az adás elején a jelenleg kötelező módon a Hormuzi-szorostól indítottuk el a beszélgetést, ez a mai műsor egyszerre lett egy világkörüli utazás az induló gócponttól az amerikai palagáz mezőkön át az európai és orosz LNG terminálokig és egy a szinte teljes magyar energiahelyzetet is áttekintő diskurzus. Így lett ez az energiabiztonság kérdését a teljes világtól a magyar egyénekig leérő adás. A mai műsorban Holoda Attila energetikai szakértővel Jónap Richárd beszélget. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A forint árfolyamába és a magyar állampapírokba igen komoly bizalom épült be az elmúlt hetekben-hónapokban. Ami nagyon hasonlít a 2020-as és 2021-es Teslára. Az amerikai és japán hosszú hozamok alakulása viszont egyre borúsabb, a maguk évtizedes csúcsmagasságba emelkedésével. Mindeközben felpörgött a nemzetközi diplomácia is pekingi találkozóhellyel. A chipszektor komoly korrekción ment át a történelmi száguldás után. Nagyon fontos lesz az Nvidia gyorsjelentési reakció. Jön minden idők legkomolyabb értékű tőzsdei kibocsátása, az álommal, amit Elon Musk árul a SpaceX kapcsán. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A Concorde Podcast aktuális adásában Lakatos Péter Videoton-vezér és egyben a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének az elnöke és Szendrői Gábor Concorde MB Partners ügyvezető partner, egyben szintén MGYOSZ elnökségi tag volt Jaksity György vendége. A téma, ami kínálta magát az áprilisi választások után pedig az volt, hogy miképpen prosperálhatnak az eddiginél jobban a magyar vállalatok. Már rögtön az adás elején képet kaphatunk arról, hogy az új lehetőségek mellett nem kicsi a kihívások és a fellistázható feladatok száma. Sok gazdasági szereplő új lehetőségek feletti örömét azért beárnyékolja a forint aktuális erősödése. A magyar gazdasági prosperitás elmúlt években tapasztalható romlásában komoly szerepe volt annak, hogy kifulladt a tőkebeáramlás és elfogytak a munkaerőpiaci tartalékok is. Egy komoly nemzetközi versenyben az évtizedes termelékenységi hátrányban lévő magyar vállalatoknak erősebb magyar-magyar kooperációra lenne szükségük. A gazdaságpolitikai támogatások nemzetközi összehasonlításban nagyon túlzóak voltak az előző kormány alatt, aminek érdemi piactorzító hatásai voltak. Az adásban túl a gazdasági mutatókon többször előjön a bizalom és az attitűd fontossága. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.
A 355 forint alá is benéző euróárfolyam egyre jobban kinyitja az MNB számára a kamatvágások ajtaját, a swapok esetében ez már meg is történt. A chipszektor továbbra sem bír magával, igazi beruházási boom esettanulmány zajlik a szemünk előtt. Aminek azért a gyalázatos piacszélesség miatt komoly figyelmeztető jelei is vannak. A 14 év alatt 300-szorozó SK Hynix piaci kapitalizáció mutatja, hogy esetünkben nagyon komolyan ciklikus iparágról van szó. Az Air Force 1 pedig Peking felé igazi kegyencjárat lett például Jensen Huang-gal és „Tim Apple-lel” a fedélzetén. Olvass minden nap a világ történéseiről egy Concorde-os szemüvegén keresztül: https://www.con.hu/concordeblog/ Kövess bennünket minden csatornánkon: https://www.linkedin.com/company/concordecsoport/ https://www.instagram.com/concordecsoport/ https://www.facebook.com/concorde/ https://www.youtube.com/@concorde_csoport Bármi, ami a műsorban elhangzik az az abban résztvevők magánvéleményét tükrözi. A műsor szórakoztató jelleggel készült, annak tartalma nem minősül befektetési tanácsadásnak és befektetési döntések alapjául sem kíván szolgálni. A Concorde munkatársai a műsorban elhangzó értékpapírokban és befektetési eszközökben pozíciókkal rendelkezhetnek. A műsorban elhangzott adatok, előrejelzések és információk pontosságával és teljességével kapcsolatban a Concorde, illetve a műsor készítői felelősséget nem vállalnak. A Concorde Podcast a Concorde Értékpapír Zrt. szellemi tulajdona.