Flaszter
Magyar Hang
A Magyar Hang hetente jelentkező háttérműsora azt járja körbe, mi van egy-egy hír mögött.
A Magyar Hang hetente jelentkező háttérműsora azt járja körbe, mi van egy-egy hír mögött.
Flaszter 431. – Letartóztatások, a propaganda felszámolása és Európa – bizakodás a szomszédban
Epizódok
A Magyar Hang két munkatársa is ott volt Szerbiában a Vucic bukását eredményező múlt vasárnapi választáson, a Magyar Hangba és a Hang.hu-ra írt tudósításaik után most a műsorban is megosztották a tapasztalataikat. Miért veszített Vucic? Kik azok az „egyetemisták” és mekkora a befolyásuk? Miben hasonlít a szerb kormánypárt és a Fidesz bukása? Mit örököl az Egyetemista Lista? Mi vár a szerbiai magyarokra? Ezeket a kérdéseket is átbeszélte a Flaszterben Dévényi István műsorvezetése mellett Majláth Ronald és Csécsi László. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóján átbeszéltük és elemeztük a napi eseményeket: Magyar Péter beszéde, állami programok, fideszes rendezvény, Zászlómenet. Dévényi István műsorvezetése mellett Szerető Szabolcs, a Magyar Hang főmunkatársa és Kósa András, lapunk újságírója mondta el tapasztalatait, benyomásait, véleményét az október 23-i adásban. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Matolcsy György letartóztatásban. Összeomlóban a szociális ellátórendszer. Ki veszít és ki nyer a költségvetéssel? Kövér László majdnem beismert egy hibát. Ezek az október 22-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Unyatyinszki Györggyel (Kontroll) és Tompos Ádámmal (Magyar Hang) beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
LMBTQ-val rettegtet a Fidesz? – a gyermekvédelmi törvény módosítása fontos hír volt a napokban, az október 15-i műsort is ezzel kezdtük. Aztán: lehull a lepel, mit rejt a Tisza-kormány költségvetése? Ezt is kibeszélték vendégeink, ahogy szóba került az „emelkedő színvonal”: parasztozás a Tiszától, alkoholszonda Pócs Jánosnak? Túlélték a NER-t, most az életben maradásért küzdenek a vidéki lapok – fontos téma, erről is szó van. Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: Falusi Norbert, a Kecsup és Kósa András, a Magyar Hang újságírója. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Kell ez nekünk? Olimpia Budapesten? Visszahívhatják a tiszás oroszlánvadászt. Kata: csapás vagy lehetőség a kisvállalkozóknak? Katasztrofális médiaszabályozás a Parlamentben. Mészáros-féle V-Híd: veszélyeztetés miatti nyomozás. Ezek voltak az október 8-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal György Zsomborral, a Magyar Hang főszerkesztőjével és Katus Eszterrel, az Átlátszó munkatársával beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Utcai zaklatások – kékharisnyázott a rendőrség. ÁVH-figyelő: meggyalázta a kommunizmus áldozatait a Fidesz. Rosszul állunk az örökbefogadásokkal. Mit keresnek az egyházak a szívhangrendeletnél? November 4-én nyílnak az ügynökakták. Ezek voltak az október 1-jei Flaszter témái. Dévényi István ezúttal a Magyar Hang két újságírójával, Albert Enikővel és Lakner Dáviddal beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Megválasztották a Médiatanács elnökét. Elbukott a szavazáson a Fidesz és a KDNP jelöltje. Gond van a magyar diákokkal – lépéskényszerben az oktatás. Ki a felelős? – Borral öntötték le a miniszterelnököt. Gyengült a Tisza, erősödött a Fidesz. PET-maffia Budapesten. Boldogabb karácsony? Ezek voltak a szeptember 24-i Flaszter témái: Dévényi István ezúttal Herskovits Eszterrel (Klubrádió) és Farkas Melindával (Magyar Hang) beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Bezárták, kinyitják a Terror Háza Múzeumot. Miért nincsenek rács mögött a Fidesz politikusai? Iványi Gábor börtönben járt. Bayer Zsolt tüntetést szervez (aztán mégsem). Ezek voltak a szeptember 17-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Bálint Orsolyával (Népszava) és György Zsomborral (Magyar Hang) beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Ömlöttek a tízmilliárdok a fideszes médiába. PISA-felmérés: lesújtó eredmény a magyar iskolákban. Megszűnő megyei önkormányzatok helyett Szent István vidékfejlesztési program. Fenyegető hangulat az FTC környékén. Ezek a szeptember 10-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Zubor Zalánnal (Átlátszó) és Kósa Andrással (Magyar Hang) beszélget. Szeptember 19-én ismét Kötöttfogás Extra lesz, jelentkezzen és legyen ott a nézőtéren: 👉 https://bit.ly/4x6A9ca Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Varga Judit, Novák Katalin és Balog Zoltán a kegyelmi ügyet feltáró bizottság előtt. Lefokozták, mert megvédett egy bántalmazott nőt. Halálos késelés Debrecenben. Budapest közbiztonsága romokban. Ezek voltak a szeptember 3-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Koncz Tamással (Magyar Hang) és Rézsó Vincével beszélgetett. Szeptember 19-én ismét Kötöttfogás Extra lesz, jelentkezzen és legyen ott a nézőtéren: 👉 https://bit.ly/4x6A9ca Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Paks visszakapcsolva: elfelejthetjük-e a vízhiányt? 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legkisebb összege. Politikai botrányok a közmédia körül. Mentők: egyelőre álom a 15 perces kiérkezési idő. Függőségbe hajszolva: meghátrált a Facebook. Ezek voltak az augusztus 27-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal a Magyar Hang munkatársaival, Markotay Csabával és Csécsi Lászlóval beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Elmaradt szembenézés: hogyan tovább magyarországi egyházak? – az ünnep alkalmából emelkedettebb témával kezdtük az augusztus 20-i műsort. Aztán már aktuálpolitikával folytattuk, mégpedig a Közhanggal, Radnai Márk szondáztatja a közvéleményt? De kibeszélték vendégeink azt is, hogy interaktív térképen böngészhetők az NKA-pénzek. Akik pedig mindezeket megvitatták Dévényi István műsorvezetése mellett: Pethő Tibor és Reichert János. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Megoldható a paksi probléma? Olcsóbb lesz augusztus 20., és rövidebb a tűzijáték. Hamarosan minden kiderül a kórházi fertőzésekről. Állatkínzás vagy vadgazdálkodás? Ezek voltak az augusztus 13-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Farkas Melindával (Magyar Hang) és Bodnár Zsuzsannával beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Az aszály komoly próba elé állítja az új kormányt, a helyzet egyetlen előnye, hogy végre valódi kérdésekről szól a közbeszéd: a túlélésünkről. De vajon akkor is fontosak maradnak az átlagember számára az ökológiai kérdések, ha elmúlik a forróság és megérkezik az eső? Többek között erről beszélgetett az augusztus 6-i Flaszterban Szirmay Dávid újságíró és Szerető Szabolcs, a Magyar Hang főmunkatársa. A műsorvezető György Zsombor, a lap főszerkesztője. Miről még? • Politikai kommunikáció és nemzeti egység(telenség) krízis idején • Hiányzik-e a közmédia, mármint a valódi közmédia? • Hogyan tanítsunk nyelvtant, irodalmat, történelmet? Kell-e tudják, ki az a Wass Albert? Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Leállított akkuberuházások: mi lesz veled, magyar gazdaság? – ezzel kezdtük július 30-i műsorunkat, aztán a szó szerint forró témával folytattuk: hőkupola másodszor, brutális aszály és vízhiány. És ehhez kapcsolódva: alföldi mezőgazdaság: egymillió hektár végveszélyben? Végül pedig, de nem utolsósorban: elkophat a Facebook-politizálás? Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: Polgár Tóth Tamás, a Debreciner és Csécsi László, a Magyar Hang újságírója. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
De hol voltak a miniszterelnöki testőrök? – Magyar Pétert leköpték a sajtótájékoztatója előtt, így merült fel a kérdés, amit ki is beszéltek vendégeink. Az állandó forró témával folytattuk: közmédia. Az újságírók nem számítanak? Hogy ez miként miként jött szóba, az is kiderül a műsorból, ahogy vendégeink véleménye Tusványosról is. Rugalmas elszakadás a Fidesztől? – részletek a július 23-i adásban, ahol azért szóba került az is, hogy ki kit tud az elnökkeresési ügyben. Végül pedig, de nem utolsósorban aszály: kiszáradt a klímahiszti? Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: Grimm Balázs, a Magyar Hang újságírója és Szerető Szabolcs, lapunk főmunkatársa. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Egyre abszurdabb az abszolút parlament: most a Tisza frakciója vonult ki. Ki tudósíthat az országgyűlésből? És mit? A NER legértelmetlenebb beruházásai. Szijjártó Péter világraszóló karrierje. Ezek voltak a július 16-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Kósa Andrással (Magyar Hang) és Rézsó Vincével beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Mi lesz veled Népszava? – ki más, mint a lap újságírója tudna erről hitelesebben beszélni. De más oldalról is szó volt a nyilvánosságról: ki a felelős a közmédia lerohasztásáért? Ezt is kibeszélték vendégeink a július 9-i adásban, ahogyan azt is: Terror vagy nem terror, az itt a kérdés! Hogy ez mit jelent, az kiderül a műsorból, ahol szóba került az anyázás az Országgyűlésben. Akik pedig mindezeket megvitatták Dévényi István műsorvezetése mellett: Bálint Orsolya, a Népszava és Lakner Dávid, a Magyar Hang újságírója. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Bajban a vidéki média. Magyarország mediterrán ország. Megvan a közmédia új, de átmeneti vezetője. Brutálisan romlik Budapest közbiztonsága. Ezek voltak a július 2-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Falusi Norberttel (KecsUp Hírek) és Kósa Andrással (Magyar Hang) beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Brutális tempó a törvényhozásban – hétről hétre rendkívüli parlamenti ülések vannak, ezek kibeszélésével kezdtük a műsort. Szóba került itt a vagyonvisszaszerzési hivatal is. Hogyan tovább? Ez is kiderül, ahogy felmerült a „Sulyok-precedens” is: NER-módszerekkel a NER-ellen? Borul az NKA-dominó, ki tudja, hol áll meg... – erről is beszéltek vendégeink, ahogy a klímaválságról is. Akik pedig mindezeket megvitatták Dévényi István műsorvezetése mellett: Unyatyinszki György, a Kontroll és Koncz Tamás, a Magyar Hang újságírója. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Orbán Viktor Varga Judithoz hasonlította az országot – a volt miniszterelnök mondatairól sok szó esett a napokban, a június 18-i műsort is ezzel kezdtük. Szinte teljesen felszámolja médiáját a Fidesz – ez is forró téma, erről is beszéltek vendégeink. Aztán: jön az új közmédia – de milyen? Végül pedig, de nem utolsó sorban: egyházi oktatás vagy szegregáció? Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: Herskovits Eszter, a Klubrádió munkatársa és Lakner Dávid, a Magyar Hang újságírója. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Szigorúbb fellépés a korrupcióval szemben – de mi lesz Bíró Ferenccel? Milliárdos osztalékok a NER-ben – visszaszerezhető a pénz? Eszenyi Enikő és Alföldi Róbert – jön a megújulás? Ezek voltak a június 11-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Szerető Szabolccsal, a Magyar Hang főmunkatársával és Katus Eszterrel, az Átlátszó újságírójával beszélgetett. Megjelent a Vidéki Prókátor könyve 👉 https://bit.ly/prokatorkonyv György Zsombor szocioregénye, a Társbérlet, már megvásárolható: 👉 https://hang.hu/tarsberlet Hogyan tovább Magyarország? Mik a legsürgetőbb teendői az új kormánynak? Válaszok a rendszerváltozás forgatókönyvéhez: 👉 https://hang.hu/felforgatokonyv A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Bajban a független média. Hogyan tovább közmédia? Hiba vagy zseniális húzás? – A Mi Hazánké egy bizottság. Ezek voltak a június 4-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal György Zsomborral, a Magyar Hang főszerkesztőjével és Rézsó Vincével beszélgetett. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Magyar Péter miniszterelnöki show-ja – ezzel indult a május 28-i műsor. Szakpolitikával folytattuk: kórházi fertőzések: a Fidesz megoldotta okosba. Bezárnák a pszichiátriát az „öngyilkos régióban”. Ennek részletei is kiderülnek, ahogy szóba került a „Férfiak 40” témája is, csökkenthető a nyugdíjkorhatár? Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: Bálint Orsolya, a Népszava és Bodacz Péter, a Magyar Hang újságírója. (Műsorunkat azelőtt rögzítettük, hogy kiderült: felmondta a Népszava nyomtatását és terjesztését a Mediaworks.) A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Nehéz helyzetben a nyomtatott sajtó. Ezzel kezdtük a műsort, aztán áteveztük egészen más vizekre, hiszen egyre drámaibb Magyarországon az aszály. Bedőlt a fideszes győrmédia – erről is szó esett a május 21-i adásban, ahogyan arról is, hogy luxusautókkal luxizott a Mediaworks. Ilyen még nem volt a közmédiában? Hogy ez mit jelent? Ezt is megbeszélték vendégeink, ahogy szóba került az is, ahogy K. Endrét mentegették a Demokrata-körben. Akik pedig mindezekről beszélgettek Dévényi István műsorvezetése mellett: Unyatyinszki György, a Kontroll és Csécsi László, a Magyar Hang újságírója. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Gyermekvédelem: átfogó reformot ígér az új miniszter. Mit kell tennie? – a kampány egyik meghatározó témája volt ez a szektor, a május 14-i műsort a friss bejelentéssel kezdtük. Még mindig gyermekek, de már kicsit más szempontból: Kinek a felelőssége a szexuális nevelés? Erről is beszéltek vendégeink, ahogy Ruff Bálint meghallgatásáról is: Vádbeszéd a NER-ellen? De szóba került Magyar Péter „tárlatvezetése” a Karmelitában és több minisztériumban is, ahogy a vagyonvisszaszerzés is: Mire van esély? Jutott idő az akkumulátorgyártásra is: Hogyan, merre tovább? Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: Bodnár Zsuzsa az Átlátszó újságírója – Átlátszó-melléklet van a friss lapban –, illetve Farkas Melinda, a Magyar Hang főszerkesztő-helyettese. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Bajban a vidéki független média. Hogyan lehet segíteni? Ezzel kezdődött a május 7-i műsor. De maradtunk a témánál, hiszen megborult a NER-nyilvánosság. Mi történik? Ezt is kibeszélték vendégeink, ahogy szó esett az akkumulátorgyárak sötét titkairól is. Orbán Viktor elszámoltatását várja a többség. Közben pedig túlfűtött közhangulat: beszólnak a fideszeseknek. Rendben van ez? Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett: R. Kiss Kornélia, a Magyar Hang és Polgár Tóth Tamás, a Debreciner újságírója. Május 16-án újra Kötöttfogás Extra lehet, itt jelentkezhet nézőnek: 👉 https://bit.ly/42723ry A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Megtörtént a lehetetlen: Bács-Kiskunban is tartolt a Tisza. Szemérmetlen pénzosztogatás Fidesz-módra. Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják a főispánt. Megnyerheti a Tisza a határon túli magyarokat. Fidesz-celeb szlogen: a múltat végképp eltörölni! Ezek az április 30-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Falusi Norberttel (KecsUP) és Kósa Andrással (Magyar Hang) beszélgetett. Május 16-án újra Kötöttfogás Extra lesz, itt jelentkezhet nézőnek: 👉 https://bit.ly/42723ry A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Lesz elszámoltatás? Sokakat foglakoztat most ez a kérdés, a műsort is ezzel kezdtük. A Fidesszel folytattuk: sátáni Kövér László? Hogy ez mit jelent? Az kiderül a beszélgetésből, ahol szóba került Szijjártó Péter is, aki nem milliárdos. Végül pedig: elsötétülhet a közmédia? Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett április 23-án: Markotay Csaba a Népszavától és Koncz Tamás, a Magyar Hang újságírója. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Mi vezetett valójában a Fidesz látványos bukásához? Ki mindenki lenne jobb államfő Sulyok Tamásnál? Szükség van-e közmédiára és független médiaalapra? Támogassuk-e a Kutya Pártot? Ezek mind szóba kerültek április 16-i műsorunkban, ahol György Zsombor műsorvezetése mellett Katus Eszter, az Átlátszó újságírója és Szerető Szabolcs, a Magyar Hang főmunkatársa beszélgetett. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Wáberer György azt mondta, a Fidesz vezetői árulók – újabb kiállás az Orbán-rendszer ellen, ez már a sokadik az elmúlt napokban, egyre többen állnak a nyilvánosság elé. Mit jelent mindez? Erről is szó volt műsorunkban alig néhány nappal a választás előtt. Mi lesz veled, Kétfarkú? Ha már választás, ez is szóba került. Ahogyan egy sokáig forró téma, amire fontos mindig visszatérni: Göd. Bővítene ugyanis a Samsung. Vendégünk volt az április 9-i adásban témával korábban már kiemelten foglalkozó Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó újságírója, illetve Ficsor Benedek, a Magyar Hang főmunkatársa, akik Dévényi István műsorvezetése mellett beszélték át a témákat. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Orbán-fórumok és a kiszervezett erőszak – sok szó esik a miniszterelnök országjárásán látottakról, így a műsorban is téma volt. Deák Dániel közvéleményt kutatott és talált – ez is még kampány, ahogyan a friss Nézőpont-mérés is: Menczer Tamás bukni fog. Fidesz-gépezet: nyomor és választási csalás? – ez is forró téma mostanában. Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett április 2-án: Rutai Lili, szabadúszó újságíró és Kósa András, a Magyar Hang munkatársa. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Fedett akció a Tisza Párt ellen. Hallgat és ferdít a kormányzati nyilvánosság. Kiderült: az észtek állnak a háttérben. Évről-évre lejjebb csúszik a magyar társadalom. Drogtesztháború: Magyar kontra Kocsis. Ezek voltak a március 26-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Albert Enikővel (Magyar Hang) és Unyatyinszki Györggyel (Kontroll) beszélgetett. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉 https://hang.hu/elofizetes György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120 Iratkozzon fel Youtube-csatornánkra: http://bit.ly/2NbBeeV
Gulyás Gergely háborúba küldené a magyar katonákat? – friss megszólalása meglepő volt a miniszternek, így a műsorból sem maradt ki. De még bőven akadt téma ezen felül is, például az MCC-s szakember megszólalása, miszerint hatalmas az orosz befolyásolás. És ehhez hasonlóan: hamis zászló és Fidelitas? – ez is szóba került, ahogy Orbán Viktor országjárása is. De jutott idő a Sing Sing bezárását és Rákay Philip feleségének kitüntetését is átbeszélni, ahogyan egy már többször felmerülő témát: lemondott a mágus, visszatértek a pszichiáterek. Akik pedig mindezeket átbeszélték Dévényi István műsorvezetése mellett a március 19-i Flaszterben: Bálint Orsolya, a Népszava és Bodacz Péter, a Magyar Hang újságírója. (A műsor első néhány másodpercében hallható hanghibáért nézőink szíves elnézését kérjük!) A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Trollfarmok, AI-videók, háborús pszichózis. Meghalt, mert nem látták el a kórházban. Valami nagyon csúnya lehet a MÁV-szerződésekben. A közmédia egy szeretetgyár. Ezek voltak a március 12-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Ficsor Benedekkel (Magyar Hang) és Katus Eszterrel (Átlátszó) beszélgetett. A most megjelent Orbán-könyvről itt olvashat (és vásárolhat): 👉 https://bit.ly/3P4grgZ Itt jelentkezhet a március 22-i Kötöttfogás Extrára: 👉 https://bit.ly/3PjD0yb Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Gyalázat a Szőlő utcában. Az állam a gyermekek ellen fordult. Mennyi lesz a benzin ára? Mit akar Amerika? Ezek voltak a március 5-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Kósa Andrással (Magyar Hang) és Szakonyi Péterrel beszélgetett. Március 22-én Kötöttfogás Extra lesz, itt jelentkezhet nézőnek: 👉 https://bit.ly/3PjD0yb Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Elképesztő lelki-társadalmi károkat okoz a hatalom azzal, hogy egyre durvább módszerekkel riogat, sőt, rettegtet a háború rémével. Már most azt állítják, hogy külső erők avatkoznak be a választás tisztaságába. Többek között erről beszélgettünk a február 27-i Flaszterben Farkas Melindával, a Magyar Hang főszerkesztő-helyettesével és Herskovits Eszterrel, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetőjével. A műsorvezető ezúttal György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője. Mi kerül még szóba: • Nagy Mártonból hogy lehetett miniszter? • Iskolai zaklatások: sosem lesz vége... • Összeomlóban a pszichiátriai ellátás Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Baleset a debreceni akkuüzemben – friss hír szerda estéről, a legújabb információkat pedig ki mástól is kérdezhetnénk, mint egyik vendégünktől: Polgár Tóth Tamástól, a Debreciner újságírójától. De beszélgetőtársa, Albert Enikő is tudott érdekességeket megosztani a külügyi luxizásról, mégpedig nemrég megjelent cikke alapján. De azért szóba került Gáspár Evelin és a világpolitika, valamint az a bizonyos szoba is: kit érdekel Magyar Péter hálószobatitka? A műsorvezető: Dévényi István. Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
A gödi Samsung-gyár meghatározta az elmúlt napokat, miután a Telex megírta, a kormány is tudott a súlyos szennyezésről, mégsem tett semmit. A cikk is számos ponton hivatkozik Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó újságírójának korábbi tényfeltárására, így most vele beszélgettünk. Már csak azért is, hiszen legfrissebb lapszámunkban Átlátszó-mellékletet találnak. Na de ki szivárogtat a kormányülésekről a témában? Mennyire fájhat a feje mindezek miatt Orbán Viktornak? Erről is szó volt a műsorban. De más témánk is volt: padlón a magyar psziché. Hogy ez pontosan mit jelent? Az kiderül a február 12-i műsorból, ahol Dévényi István műsorvezetése mellett Bodnár Zsuzsa és Bodacz Péter, a Magyar Hang újságírója beszélgetett. Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Lázár János mélyrepülése. Fideszes alpolgármester húzta csőbe a Fideszt. Gyermekvédelem: tizenöt éve tud a Fidesz a borzalmakról. Öngyilkos lett egy katolikus pap – ki segít a segítőknek? Ezek voltak a február 5-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Markotay Csabával (Népszava) és Tompos Ádámmal beszélgetett. Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Lázár János mindenkit megsértett. 127 milliárd közforint nyomában. Rezsistoppot adományoz a kormány. Egy elhagyott gyermek állami tragédiája. Ezek voltak a január 29-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal R. Kiss Kornéliával, a Magyar Hang újságírójával és Alter Róberttel, a KecsUP lapigazgatójával beszélgetett. Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Magyar egészségügy: magánpraxis és várólisták. Itt az új KRESZ. Rezsistopp: senki sem tud semmit. A Fideszből súgnak Magyar Péternek. Ezek voltak a január 22-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Lakner Dáviddal (Magyar Hang) és Rézsó Vincével (N1TV) beszélgetett. Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
De kit érdekel Grönland? – egymást érik a nemzetközi események, de vajon ez mennyire mozgatja meg a magyarokat? És mi az, ami megmozgatja mégis? Erről is szó esett a január 15-i Flaszterben, amelyből „az időjárás” sem maradt ki. Ha van hó, nincs klímaváltozás? – meglepően sokat találkozni mostanában ezzel a kérdéssel, vendégeink is elmondják a véleményüket a jelenségről. A Petőfi-film utóélete? Igen, volt, a részletei kiderülnek a műsorból. Ahogyan Sulyok Tamás négymilliós szobájáról is megtudhatnak többet. Akik pedig mindezeket átbeszélik Dévényi István műsorvezetése mellett: Zubor Zalán, az Átlátszó, és Csécsi László, a Magyar Hang újságírója. Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Elhavazott politika – az országot beborította a hó, a politikusok közösségi médiáját pedig a hólapátolás. Kampány lett az időjárásból, de jó ez így? Ez is kiderül műsorunkból, ahogy az is, hogy vendégeink szerint mennyit keressen egy miniszterelnök. Műtéti biznisz Fidesz-módra? – állandó téma műsorunkban az egészségügy, nem is véletlenül. Végül pedig, de nem utolsósorban: az Orbán-kormányok két legnagyobb bűne. Akik pedig ezeket átbeszélték a január 8-i Flaszterben Dévényi István műsorvezetése mellett: Bodacz Péter és Kósa András. Stefano Bottoni új könyve, a „Balsors, akit régen tép?” már megrendelhető 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Új év, új Flaszter! Mindent az újévi beszédekről – Sulyok Tamás és Magyar Péter is megszólalt szilveszter éjjel, a műsorban természetesen szó esett róla. Ahogyan Puzsér Róbert karácsonyi bulijáról, pontosabban arról, hogy rendőrök várták a vendégeit. – A MÚOSZ az új ellenség? – miért? Ez is kiderül a Flaszterből, ahogyan az is, mi a mérlege a Békemenet kontra Pride összehasonlításának. Így zártuk az esztendőt György Zsomborral, a Magyar Hang főszerkesztőjével, Lukács Csaba lapigazgatóval, a műsorvezető pedig Dévényi István. Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Évértékelő, a hétköznapi vitákon túlmutató, de cseppet sem lila ködös beszélgetésre ültünk össze Reichert János publicistával és Szerető Szabolccsal, a Magyar Hang főmunkatársával. A műsorvezető György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője. Milyen témák kerültek terítékre? • Tarol a populizmus, de meddig fújható az ígéretlufi? • Érték- és ideológiai válságba, légüres térbe kerültünk-e? • Nem világos, ki támadott meg kit – állította az ukrajnai háborúról Orbán Viktor. Kivezeti Magyarországot a civilizált világból? • Ha áprilisban újrázik a hatalom, elindulunk kifelé az unióból? • Béke, biztonság, Pride, tiszás országjárás • Lázár szlovákozik, Benes nem téma a kormánynak. Ki fideszes ma még és miért? • Gyermekvédelem, botrányok, számít politikailag, vagy szinte csak a gazdaság helyzete dönti el a politikai mérkőzést? • Távozott Gyurcsány, viszlát • A szerbek egész évben tüntettek, mit tudnak ők, és miért nem robban a krumplileves
Borzalmas bűnök a gyermekvédelemben. Szőlő utca: kit áldoz be a Fidesz? Maruzsa Zoltánt csőbe húzták? 2025 nem a Fidesz éve volt. A választások másnapján... Ezek voltak a december 18-i, rendhagyó Flaszter témái. Dévényi István ezúttal a Magyar Hang munkatársaival, Albert Enikővel, R. Kiss Kornéliával és Farkas Melindával beszélgetett. Ajándékozzon valódi értéket karácsonyra! 👉https://hang.hu/info/karacsonyi-akcio-magyar-hang-2025-182524 Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Rendőrség a javítóintézetekben. Politika és gyermekvédelem. Csúnyán elhasalt a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Itt az újabb sokmilliárdos Fidesz-mutyi. Trump és Orbán - de ki mond igaza? Ezek voltak a december 11-i Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Szerető Szabolccsal (Magyar Hang) és Katus Eszterrel (Átlátszó) beszélgetett. Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Takács Péter elborult. Pintér Sándor szívtelensége. Szőlő utca: miről beszélt Tuzson Bence?Bántalmazott gyerekek: egyre több a kérdőjel. Ezek voltak a december 4-ei Flaszter témái. Dévényi István ezúttal Bálint Orsolyával (Népszava) és Koncz Tamással (Magyar Hang) beszélgetett. December 13-án ismét Kötöttfogás Extra lesz, jelentkezzen nézőnek: 👉 https://bit.ly/4rDr7lm Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Két új könyvet is megjelentetett a Magyar Hang karácsonyra, ajándék is jár hozzájuk, akár a Magyar Hang saját kávéja is: György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120
Bezárták a Szabad Európa Rádió budapesti szerkesztőségét – szűk egy hete történt mindez, műsorunk vendége volt a megszűnésig ott dolgozó Kósa András. Egyik témák így ez is volt. De azért másról is szó esett: ki írta az Indexre a „Tisza-programot”? És ehhez kapcsolódóan: őszinte vallomás a Totalcar főszerkesztőjétől. Jön fel a Fidesz? – a Medián friss kutatásával is foglalkoztunk, de még a fociról is szó esett: magyar foci: nix ugribugri! Hogy ez pontosan mit jelent, az kiderül a november 27-i műsorból, ahol Dévényi István műsorvezetése mellett Kósa Andrással György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője beszélgetett.Már megrendelhető Stefano Bottoni új könyve: 👉 https://hang.hu/bottoni-balsors Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop Két új könyvet is megjelentetett a Magyar Hang karácsonyra, ajándék is jár hozzájuk, akár a Magyar Hang saját kávéja is: György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://bit.ly/porcgasztro Puzsér Róbert könyve: 👉https://bit.ly/puzserkonyv Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük! Donably: https://www.donably.com/magyar-hang Paypal: https://bit.ly/2RjYnBE Bankszámla: Alhambra-Press Kft. 11702036-20724120