Letarolnak mindent a kínai robotok – felkészült Magyarország? | Halmai Dzsenifer, Nyírő András
Epizódok
A kilencvenes évek végén sokan legyintettek az internetre, aztán néhány év alatt mindent átírt. Most a mesterséges intelligenciával ugyanez történik, és a verseny már nem csak a Szilícium-völgyben dől el. Kína olcsó, nyílt AI-modellekkel zárkózott fel az élmezőnyhöz, a robotikával pedig a gyárakba is beviszi a mesterséges intelligenciát, és mindkettővel Európát célozza. Hogy felkészült-e erre Magyarország, arról dr. Nyírő Andrással, az Index alapító főszerkesztőjével, AI- és robotikakutatóval, valamint Halmai Dzsenifer-rel, Magyarország korábbi sanghaji kereskedelmi konzuljával beszélgettünk. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Ha a gazdaság élénkítéséről beszélünk, hajlamosak vagyunk mindent az államtól várni. De mi van, ha a felelősség egy része a vállalatoké? Közvetlen uniós források tömegei várnak gazdára, mégis sok cég el sem indul. Hogy miért, és hol érdemes kezdeni, arról Nagy Istvánnal, az RGM Csoport tulajdonosával és Kurucz Orsolyával, az RGM Europe társtulajdonosával beszélgettünk. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az infláció évek óta nem látott alacsony szinten van, a statisztika szerint nő a gazdaság, mégis alig találni valakit, aki ezt a pénztárcáján is érzi. Megjött az uniós pénz, és a kormány új adót vezet be a milliárdosokra, papíron tehát fordulat van, a gazdaság szereplői mégis kivárnak. Kozák Ákossal, az Egyensúly Gazdaságkutató és Tanácsadó társalapítójával azt néztük meg, mire vár a magyar gazdaság, mi ebből a valóság, és mikor ér el a változás a boltig, a gyárig és a nyugdíjasokig. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A 2026-os szüret nem csupán egy kihívásokkal teletűzdelt évjárat, hanem egy kényszerpálya kezdete lehet a magyar borágazat számára. Erről beszélgettünk Némethné Pál Katalinnal, a GKI vezető kutatójával és Dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosával. Az Economx Money Talks podcast vendégei szerint az aszály és az aranyszínű sárgaság most dönti el, mely borászatok maradnak talpon a következő évtizedben. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Januártól minden évben adót kell fizetnie annak, akinek egymilliárd forintnál nagyobb a vagyona. A kormány szerint ez végre igazságos, de vajon a számlát valóban a milliárdosok fizetik, vagy végül a dolgozóik? Dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda vezetője és a Magyar Okleves Adószakértők Egyesületének alelnöke szerint a vagyonadót egy egyszerűbb lehetőséggel kellene kiegészíteni: a kisvállalkozói KATA mintájára egy „gazdag-KATÁ-val”, vagyis átalányadóval a vagyonosoknak. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Csökkenhet az új budapesti lakások négyzetméterára, ha az építőipar egyenletes terheléssel és szabványosított folyamatokkal dolgozhat - állítja Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója és Janza Ákos, a vállalat moduláris üzletágának vezetője. A Money Talks podcast vendégei szerint ebben az acélszerkezetes moduláris technológia lehet a kulcs. Arra is figyelmeztetnek ugyanakkor, hogy 2027 súlyos válságot hozhat a szektornak. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az energiaárak ismét szárnyalnak, a Közel-Keleten újabb front nyílt, Washington pedig akár 100 százalékos vámmal sújthatja az orosz energiát vásárló országokat. Legújabb adásunkban Szőcs Gábor, a HOLD Alapkezelő senior portfóliómenedzsere, energiapiaci szakértő elemezte, mibe kerülhet mindez Magyarországnak a fűtésszámlától a költségvetésen át a tőzsdéig. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Új adókkal tömné be az Európai Bizottság a következő hétéves költségvetést, miközben Európa legerősebb gazdasága politikai válságba sodródik. Dr. Máthé Réka Zsuzsánna, a Ludovika Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének (EUSTRAT) tudományos munkatársa és a Sapientia EMTE adjunktusa segít eligazodni abban, mibe kerülhet nekünk az európai politikai bizonytalanság. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A magyar internetezők több mint 70 százaléka már használ mesterséges intelligenciát a mindennapokban, az elmúlt egy évben pedig több mint 2 millió ember kezdett el élni ezekkel az eszközökkel. De vajon valóban felkészültünk arra, hogy ilyen gyorsan beengedjük a technológiát az életünkbe? Greifenstein Jakab, a Publicis Groupe Hungary adat- és technológiai igazgatója arról beszél, hogyan változik a magyarok AI-használata, mire használjuk leggyakrabban ezeket az eszközöket, és miért válhatnak a hagyományos keresők alternatívájává. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Varga Gábor, az IVSZ, Digitális Vállalkozások Szövetségének szabályozási szakértője szerint az egyik legnehezebb kérdés az AI korában nem az, hogy mire képes a mesterséges intelligencia, hanem az, hogy ki vállalja érte a felelősséget. Ha egy AI félrevezető tartalmat gyárt, hamis információt terjeszt vagy komoly kárt okoz, nem lehet egyszerűen „börtönbe zárni” a mesterséges intelligenciát – akkor viszont ki viszi el a balhét? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Frankó-Csuba Dea jövőkutató és innovációs coach szerint az AI már nem pusztán eszköz, amely segít eligazodni a világban: egyre inkább maga is alakítja azt, amit a jövőről gondolunk. A nagy nyelvi modellek válaszait sokan kritikátlanul elfogadják, így az AI nemcsak leképezi a várható trendeket, hanem azzal is hatással lehet a jövőre, hogy emberek és szervezetek milyen döntéseket hoznak a válaszai alapján. Az AI közben a tanulásról, a munkáról és az innovációról alkotott képünket is felforgatja. Ha a tudás egy kattintással elérhető, akkor nem feltétlenül az lesz a legértékesebb ember, aki a legtöbb információt birtokolja, hanem az, aki jó kérdéseket tesz fel, képes megítélni a válaszokat és tudja, mikor nem szabad a gépre bíznia a gondolkodást. Dea arról is beszél, hogyan készülhetünk fel több lehetséges jövőre, mitől lesz egy ember vagy egy szervezet valóban jövőálló, és mi lehet az a képesség, amelyet az AI térnyerése még értékesebbé tesz. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Van egy kegyelmi pillanat, de a nehézségek és a kihívások továbbra is nyomják a vállunkat – így értékeli a magyar gazdaság helyzetét Bod Péter Ákos a Tisza-kormány első 100 napja után. Az infláció 1,2 százalékra csökkent, a forint 365 körül mozog az euróval szemben, miközben a költségvetés első hónapjainak számai látványos javulást mutatnak. De vajon valódi gazdaságpolitikai fordulat áll a kedvező adatok mögött? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Valóban egy új világrend küszöbén állunk? Miközben Kína egyszerre erősíti pozícióit a technológiai versenyben, az energiapiacon és a fejlődő világban, egyre többen teszik fel a kérdést: vajon a következő évtized már nem Amerika, hanem Kína évszázadának kezdete lesz? Vendégünk Dr. Vörös Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) docense, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa, Kína-kutató. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A Money Talks legújabb adásában Karagich Bálinttal, az Energiastratégiai Intézet ügyvezetőjével beszélgettünk arról, hogy a klímaváltozás, az energiabiztonság és a vízgazdálkodás hogyan alakítja Magyarország jövőjét. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A mesterséges intelligencia ma a világ egyik leggyorsabban terjedő technológiája, de kevesen beszélnek arról, hogy ki fizeti ennek az árát valójában. Bár a felhasználók sokszor olcsón vagy akár ingyen férnek hozzá AI-eszközökhöz, a háttérben hatalmas költségek keletkeznek, amelyeket jelenleg főként a befektetők és a technológiai cégek finanszíroznak. https://www.aisummit.hu/ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az elmúlt napokban ismét kiéleződött az iráni konfliktus: újabb katonai lépések, fokozódó feszültség és egyre több kérdőjel a Közel-Kelet jövőjével kapcsolatban. Mennyire reális egy regionális háború? Mekkora a diplomácia mozgástere? És milyen hatással lehet mindez az energiaárakra és Európára? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A magyar lakáspiac 2026-ra látványosan megváltozott: a korábbi „minden mindegy, csak vegyél” hangulat helyét egy sokkal óvatosabb, alkura épülő piac vette át. Budapesten nő az alku mértéke, a vevők egyre szelektívebbek, miközben az eladók sok esetben még az elmúlt évtized árálomvilágban ragadtak. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Pogátsa Zoltán volt a Money Talks podcast legújabb adásának vendége. A közgazdász szerint a magyar államadósság nem magas, az uniós átlag alatt van, ellenben a törlesztőrészletek finanszírozására költ sokat a magyar költségvetés. Az euró bevezetésének hatását marginálisnak látja. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A magyar kkv-szektor egyik legfontosabb kérdése ma, hogy képes-e kilépni a tartósan alacsony termelékenységből. Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke szerint ez nem csak vállalati, hanem gazdaságstratégiai fordulópont: az uniós források akkor hoznak valódi felzárkózást, ha nem pusztán elkölti őket az ország, hanem mérhető hatékonyságnövekedéshez köti a felhasználásukat. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A magyar street food piac az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül – és ebben kulcsszerepe volt a gazdasági környezet változásának is. Horváth Zoltán, a Food Truck Show és a Magyar Street Food Egyesület alapítója szerint az infláció nem csak nehézségeket hozott, hanem egy váratlan piaci fordulatot is elindított. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Hogyan válik az IT a vállalati működés kulcstényezőjévé, és miért nem működnek a gyakorlatban a papíron jól felépített stratégiák? Ezekről a kérdésekről beszél Dorn András, a DAM Invisible Technology Zrt. vezérigazgatója, az ORB:IT 2026 felmérés tanulságai kapcsán. Az ORB:IT tanulmány letöltő linkje: https://orbit.damit.hu Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A Money Talks legújabb adásában Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszél arról, milyen állapotban van ma a magyar gazdaság, és mi döntheti el a következő évek növekedési pályáját. Szóba kerül, hogy honnan jöhet új lendület egy munkaerőhiánnyal küzdő gazdaságban, mennyire felkészültek a hazai vállalkozások az automatizációra, és miért nehéz nemzetközileg versenyképes középvállalatokat építeni. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az üzemanyagpiac egyre nagyobb nyomás alá kerül: miközben a piaci árak már jóval a védett szintek fölött járnak, a kormány árszabályozással és adócsökkentéssel állította meg a drágulást. De meddig tartható fenn ez az egyensúly, és milyen kockázatokat hordoz magában? A Money Talks vendége Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség elnöke, akivel arról beszélgetünk, hogy a globális olajpiaci feszültségek, az európai ellátási kérdések és a hazai intézkedések együtt milyen hatással lehetnek a magyar autósokra és a gazdaság egészére. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az Economx Ingatlanban Otthon podcast legújabb adásában Vámos Leventével, az Allianz Hungária értékesítés és hálózatirányítási divízióvezetőjével beszélgetünk arról, miért érdemes most átnézni a szerződéseket a márciusban futó lakásbiztosítási kampányban, milyen kockázatokra kell figyelni, és hogyan változnak az ügyféligények a piacon. Szó lesz arról is, hogy ma már jóval többet jelent a lakásbiztosítás az ingatlan védelménél: assistance szolgáltatások, felelősségbiztosítás, home office fedezet vagy akár egészségügyi kiegészítések is megjelenhetnek egy komplex védelem részeként. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Mennyire tudatos a magyar lakosság, ha ingatlanvásárlásról vagy megtakarításról van szó? Egyre inkább, de még mindig nem eléggé. A magánszemélyek és a társasházak is egyre inkább szem előtt tartják a fenntarhatóságot, és keresik a megfelelő konstrukciókat. Többek között ezekről beszélgettünk Jakabfalvy Dórával, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. üzleti diviziójának ügyvezetőjével a Money Talks podcast legújabb adásában. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Egyetlen nap alatt új korszak kezdődött a Közel-Keleten: az Egyesült Államok és Izrael katonai csapást mért Iránra, a válaszcsapások pedig már több országot érintenek. A konfliktusba a Hezbollah is bekapcsolódott, miközben a Hormuzi-szoros lezárásának lehetősége megrengette az olajpiacot. A Money Talks friss adásában Benkő-Kovács Blanka, a Nemzeti Köszolgálati Egyetem külsős kutatója és Nagy Dávid, az Oeconomus biztonságpolitikai szakértője elemzik, hogy egy korlátozott katonai műveletet látunk-e, vagy egy regionális háború első fejezete zajlik a szemünk előtt. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Négy évvel azután, hogy Oroszország teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, a frontvonalak ugyan megmerevedtek, de a háború kimenetele továbbra sem egyértelmű. Ki kerülhet olyan helyzetbe, hogy diktálja a béke feltételeit? Erről beszélgetünk vendégünkkel, Bendarzsevszkij Antonnal, az Oeconomus igazgatójával a háború negyedik évfordulóján. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A Money Talks podcast új adásában Horváth András mondta el a véleményét, aki évek óta az elektromos autózás egyik legaktívabb hazai elemzője és tesztelője – vele beszélgettünk arról, hogy 2026 elején hol tart valójában a villanyautózás Magyarországon, túl a kommentháborúkon és hangzatos szlogeneken. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Rendkívüli rezsistop januárban, az orosz gáz 2027-es kivezetése, és egy milliárd eurós Mol-üzlet Szerbiában – három téma, amelyek erősen meghatározták 2026 elején a közbeszédet. Ezekről beszélgetünk Holoda Attilával, energetikai szakértővel, aki szerint az egyik legelterjedtebb állítás a magyar energiáról egyszerűen nem igaz: az orosz gáz nem olcsó. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke volt a vendégünk legújabb podcast-epizódunkban, ahol a zöldátmenet egyik legfontosabb kérdéséről beszélgetünk: a lakossági energiatárolásról és az ehhez kapcsolódó új kormányzati támogatási programról. A napelemek elterjedése után most az akkumulátorok kerültek fókuszba, amelyek alapjaiban változtathatják meg a háztartások energiafelhasználását és költségeit. A beszélgetés túlmutat a pályázaton: szó lesz az energiaátmenet hosszabb távú hatásairól, a bruttó elszámolás utáni új realitásokról, valamint arról is, hogy az energiatárolás hogyan járulhat hozzá egy stabilabb, rugalmasabb magyar villamosenergia-rendszerhez. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
„Az árrésstop abnormális” – fogalmazott Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a műsorunkban. Szavai mögött komoly számok állnak: 2024 és 2025 júliusa között mintegy 800 élelmiszerbolt zárt be, és mára közel 400 kistelepülésen nem elérhető helyben élelmiszerüzlet. Mindez egy olyan időszakban történt, amikor a hivatalos adatok már az infláció lassulását mutatják, a vásárlói árérzet mégis mást jelez – miközben a főtitkár arról is beszélt, milyen lehetséges következményekkel járhat a Mercosur-egyezmény a magyar kiskereskedelem számára. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Hogyan csökkenthető drasztikusan az Otthon Start hitel költsége – többek között erről is beszélt Árva András, az MBH Bank otthonteremtési termék- és folyamatmenedzsment vezetője, aki vendégünk volt legutóbbi adásunkban. Az Otthon Start Program hatásai már most érezhetők a lakáspiacon, miközben egyre több érdeklődő keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel tudatosan, hosszú távon tervezhető módon juthat saját otthonhoz. Akinek pedig élőben is fontos a tájékozódás, annak kihagyhatatlan az Otthon Start Expo https://otthonstartexpo.hu/ Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Új korszak kezdődik a mesterséges intelligencia magyarországi szabályozásában. Vajda Viktor, a nemrég megalakult Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács főtitkára volt a vendégünk, akivel arról beszélgettünk, mit jelent a gyakorlatban az uniós AI Acti szabályozási korszaka a fejlesztők, a vállalkozások és a felhasználók számára Magyarországon. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok akkor is, amikor a nyugdíjak emelkednek? Erről beszélgettünk Dr. Farkas Andrással, a Nyugdíjguruval, aki szerint a probléma messze nem pusztán az inflációról szól. A jelenlegi nyugdíjemelési rendszer szerkezeti okokból termel újra és újra veszteséget, miközben sok nyugdíjas számára egyre nehezebb lépést tartani az alapvető megélhetési költségekkel. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az anyagi biztonsághoz ma már nem csak a megtakarítás vagy a befektetés tartozik hozzá, hanem az is, hogyan döntünk életünk egyik legnagyobb pénzügyi lépéséről: a saját otthonról. A lakáspiac 2024 nyarán látványosan visszalassult, az érdeklődés szinte megállt, majd az Otthon Start program bevezetésével új lendületet kapott. A bizonytalan környezetben egyre fontosabb kérdés lett, hogyan érdemes első lakást vásárolni – és mire kell figyelni a finanszírozás során. A CIB Bankkal közösen készülő, hatrészes sorozatunk ötödik epizódjában éppen ezért az Otthon Startot és annak teljes lakáspiaci hatását járjuk körbe. A műsor vendégei Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője és Balogh László, az Ingatlan.com vezető elemzője voltak. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az év végéhez közeledve leültünk két kiemelkedő szakértővel – Sellyey Tamással, az S-Team Consulting Kft. managing partnerével és az Otthon Start Program stratégiai tanácsadójával, valamint Hegedűs Attilával, a Prohpex Europe Consulting ügyvezetőjével és szállodaipari szakértővel –, hogy áttekintsük 2025 legfontosabb ingatlanpiaci történéseit, és megvizsgáljuk, mire számíthatunk 2026-ban. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Innováció nélkül nincs hosszú távú versenyképesség – de vajon jól használjuk-e ki a lehetőségeinket? Erről beszélgettünk Bódis Lászlóval, innovációért felelős helyettes államtitkárral, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatójával, aki szerint Magyarország előtt most egyszerre állnak óriási technológiai lehetőségek és komoly döntési kényszerek. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Egy éve kezdte meg működését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megújult vezetése, élén Nagy Elek elnökkel. A testület vezetőjét az első egy év tapasztalatairól, feladatairól és az előttünk álló időszak kihívásairól kérdeztük a Money Talks Podcast legújabb epizódjában. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Vasas Norbert, a CIB Bank Prémium és Privát Banki Szegmens Menedzsment vezetője és Simonyi Tamás, a KPMG szenior igazgatója voltak a vendégeink legújabb adásunkban, ahol a családok pénzügyi tudatosságáról, közös döntéseiről és a hosszú távú vagyontervezésről beszélgettünk. Szó esett arról, hogyan kommunikálhatnak a családok nyíltan a pénzről, miként vonhatók be a különböző generációk a döntésekbe, és milyen hibákat érdemes elkerülni a mindennapi pénzügyi helyzetekben. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A Money Talks legújabb epizódjában két tapasztalt szakemberrel, Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával és Vasas Norberttel, a CIB Bank Prémium és Privát Banki Szegmens Menedzsment vezetőjével beszélgettünk arról, miért az érzelem a legnagyobb ellensége, vagy épp szövetségese, a befektetőnek. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Olcsó hitel, nagy tét – ezzel a mottóval indult el a kormány új gazdaságélénkítő programja, amely 3 százalékos fix kamattal kínál forrást a magyar kis- és középvállalkozásoknak. A cél: beindítani a beruházásokat, felpörgetni a gazdaságot és megtartani a munkahelyeket. De miközben a kormány a növekedést segíti, a jegybank továbbra is a fékre lépne – így a „fix háromszázalékok ősze” egyszerre lehet a fordulat és az ütközés évszaka a magyar gazdaságban. Többek között erről beszélgettünk a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárával és a szóvivőjével. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Serdült Máté, a HOLD Blog állandó külsős szerzője és makrogazdasági szakértő volt vendégünk, akivel a pénzillúzióról beszélgettünk — arról a jelenségről, ami miatt gyakran rosszabbnak érezzük a gazdasági helyzetünket, mint amilyen valójában. Miért hisszük, hogy minden drágul, miközben a reáljövedelmek nőnek? Hogyan csap be minket az infláció, az árfolyamok, vagy éppen a dollár ereje? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Az euró csatlakozás kérdése, a közös európai tőkepiac és Magyarország versenyképessége kerül terítékre a Money Talks legújabb adásában. Balásy Zsolt, a Hold Alapkezelő senior portfóliókezelője beszél arról, hogy miért maradhatott el a magyar csatlakozás, és milyen hatással lehet mindez a befektetésekre és a kontinens gazdasági jövőjére. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Dr. Molnár Tamás, a Faktoring Szövetség elnöke és az MBH Bank faktoring és üzletfinanszírozás – ügyvezető igazgató, valamint Dr. Ascsillán Endre, a Medical Rental Zrt. társtulajdonosa voltak vendégeink, amikor arról beszélgettünk, hogyan segíthet a faktoring az egészségügyi ellátórendszerben és azon túl. A beszállítói kifizetések gyakori csúszása komoly feszültségeket okoz a kkv-k körében, miközben az intézmények egyre nagyobb tartozásokat halmoznak fel. A faktoring ebben a helyzetben áthidaló megoldást kínál: a bank azonnal kifizeti a beszállítót, növelve az ellátásbiztonságot és a bizalmat, miközben az adósnak sem kell változtatnia a fizetési feltételein. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Greifenstein Jakab, a Publicis Groupe Performance médiaigazgatója arról beszélt, hogy egy év alatt megduplázódott azok száma Magyarországon, akik napi szinten használtak mesterséges intelligenciát. A Publicis Groupe és a PwC kutatása szerint már nemcsak a Z generáció, hanem az idősebb korosztályok – köztük a nyugdíjasok negyede – is elkezdte rendszeresen használni az AI-eszközöket a mindennapokban. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint az Otthon Start program valódi segítséget adhat a fiataloknak az első lakás megszerzésében: akár 250 ezer ember juthat saját otthonhoz, miközben a bérleti díjak is mérséklődhetnek. Néhány hét alatt több tízezer család mozdult meg a konstrukció miatt, amely a kormány ígérete szerint hosszú távon is fenntartható marad. Csakhogy a lakáspiac közben forr: Budapesten egy év alatt több mint 21 százalékkal emelkedtek az árak, és a kínálat is gyorsan apad. Egyre többen kérdezik: a kedvezményes hitel valóban enyhíti a lakhatási válságot, vagy inkább csak újabb lökést ad az árspirálnak? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Szeptembertől várhatóan felbolydul a hazai hitelpiac: a szakértők szerint minden második igénylés az új Otthon Start konstrukcióval történhet. Soós Csaba, az MBH Bank Lakossági üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója és Orosz András, az MBH Bank Sztenderd hálózati értékesítés ügyvezető igazgatója úgy látják, a program iránt óriási az érdeklődés, hiszen Magyarországon hagyományosan rendkívül erős az igény a saját ingatlanra. A szakértők az adásban részletesen válaszoltak a nézők és olvasók kérdéseire: a külföldön élők lehetőségeitől a hitelek kombinálhatóságán át a program végleges feltételeiig. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A mesterséges intelligencia (MI) már nemcsak a mindennapi életünket alakítja, hanem a hadviselést is gyökeresen formálja – erről beszélgettünk Németh Gergellyel, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) vezérigazgatójával. A szakember szerint a védelmi iparban évtizedek óta jelen vannak az MI-re épülő elméleti trendek, de a valódi rendszeresítés csak az elmúlt években kezdődött. A háborús konfliktusok – ahogy a történelemben mindig – most is felgyorsítják az új technológiák bevezetését. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A klímaváltozás, az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségek és a gazdasági feszültségek mind egy olyan irányba mutatnak, amely alapjaiban változtathatja meg világunk működését. Egy kis, nyitott gazdaságként Magyarország különösen kiszolgáltatott ezeknek a globális folyamatoknak. Legújabb Economx podcastunkban Stumpf-Biró Balázs összeomlás-kutatóval, a Cassandra Program társalapítójával és a Deep Adaptation mozgalom magyarországi képviselőjével beszélgetünk arról, hogy mit is jelenthet egy rendszerszintű összeomlás, hogyan juthatunk el idáig, és mire számíthatunk – egyéni és társadalmi szinten – a következő években. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A rezsicsökkentés éveken át sikeres politikai termék volt, de ma már egyre több a kérdőjel. Hogyan lehetséges, hogy miközben a lakosság „csökkentett áron” jut energiához, az MVM nyereséget termel, a magyar vállalatok pedig Európa egyik legmagasabb energiaárát fizetik? Vendégünkkel, Holoda Attila energetikai szakértővel, az Aurora Energy ügyvezetőjével arról is beszélgettünk, mit jelent valójában az „átlagfogyasztás” feletti árszint, hogyan torzítja ez a rendszer a társadalmi egyenlőtlenségeket, és hogy tartható-e mindez hosszú távon. Elavult közműrendszerek, energiapazarló ingatlanok, és egy olyan állami modell, ami nem ösztönöz spórolásra – ezek a problémák mind felsejlenek az energetikai valóság mögött. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices