Hester's Life - Egy finoman tudatos podcast
Hester's Life
A küldetésünk túlmutat az élelmiszergyártáson. Fontos számunkra, hogy az egészséget támogató reggelik gyártása mellett szakmai tudással támogassuk a tudatos táplálkozást. 2020-ban a elindítottuk az Egy Finoman Tudatos podcast műsorunkat azzal a céllal, hogy edukatív tartalommal eszközt adhassunk a mindennapokra. Tartsatok velünk, hiszen elkalauzolunk benneteket az étkezés, étrend, evés és még megannyi életmódot övező kérdés labirintusában. A tartalom nem minősül szakmai tanácsadásnak vagy orvosi javaslatnak. Egészséggel és táplálkozással összefüggő panaszok vagy kérdések esetén fordulj orvoshoz vagy dietetikushoz!
A küldetésünk túlmutat az élelmiszergyártáson. Fontos számunkra, hogy az egészséget támogató reggelik gyártása mellett szakmai tudással támogassuk a tudatos táplálkozást. 2020-ban a elindítottuk az Egy Finoman Tudatos podcast műsorunkat azzal a céllal, hogy edukatív tartalommal eszközt adhassunk a mindennapokra. Tartsatok velünk, hiszen elkalauzolunk benneteket az étkezés, étrend, evés és még megannyi életmódot övező kérdés labirintusában. A tartalom nem minősül szakmai tanácsadásnak vagy orvosi javaslatnak. Egészséggel és táplálkozással összefüggő panaszok vagy kérdések esetén fordulj orvoshoz vagy dietetikushoz!
66. Adás: Szokások, amik megtartanak - Egészségesen élni, tökéletesség nélkül
Epizódok
Mi kell valójában ahhoz, hogy hosszú távon egészségesen éljünk? Fegyelem, motiváció vagy egy tökéletes reggeli rutin?Ebben az epizódban őszintén beszélgetünk arról, hogyan néz ki az egészséges életmód a valóságban nálunk, akik nap mint nap táplálkozással és egészséggel foglalkoznak. Milyen szokásokra támaszkodunk, amikor bedarál az élet? Mit csinálunk, amikor szétesik a rutinunk? És mivel küzdünk még mindig mi magunk is?Megosztjuk a legnagyobb szemléletváltásainkat az étkezéssel, mozgással és az egészséghez való viszonyunkkal kapcsolatban, valamint azt is, milyen tévhiteket engedtünk el az évek során. Beszélünk a fenntartható szokásainkról, az egészséges életmód és a túlzott kontroll közötti határról és arról, miért nem a tökéletesség a siker kulcsa. Tarts velünk!
A fogyásról rengeteget beszélünk – kalóriákról, diétákról, edzéstervekről. De mi van a fejünkben közben? Miért olyan nehéz hosszú távon változtatni, még akkor is, ha pontosan tudjuk, mit kellene tennünk?Ebben az adásban a fogyás pszichés oldaláról beszélgetünk. Arról, hogy milyen gondolatok, minták és berögződések akadályoznak minket és hogyan lehet ezeket finoman, de tartósan átkeretezni. Hiszen a valódi változás sokszor nem a tányérunkon, hanem a fejünkben kezdődik. E gondolatok tisztázásában segít mai vendégünk Kohlné Dr. Papp Ildikó pszichológus, dietetikus és állandó szakértőnk, Porkoláb Eszter dietetikus.
Visszatérő vendégként újra velünk beszélget Czakó Dóri, táplálkozási tanácsadó és élelmiszermérnök.Ebben az epizódban szétszedjük a legnépszerűbb táplálkozási trendeket és megnézzük, mi áll mögöttük szakmailag. Működnek-e egyáltalán ezek az irányok? Tényleg vékonyabbak, fittebbek és egészségesebbek leszünk tőlük? És mi az, ami csak jól egy hangzó hype?Ha te is érezted már úgy, hogy valami egyik nap még szuperélelmiszer, másnap pedig tiltólistás, ez az adás neked szól.
A menstruáció nem kellene, hogy minden hónapban kötelező szenvedéssel járjon, mégis sokan ezt élik meg természetesnek. De hol a határ a normális és a kóros fájdalom között?Ebben az epizódban Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász segít tisztábban látni: mi okozhat erős fájdalmat, hogyan ismerhető fel az endometriózis és milyen jelekre érdemes odafigyelni. Emellett Eszterrel az étrend szerepét is körbejárjuk: milyen táplálkozási és életmódbeli lépések segíthetnek a tünetek enyhítésében.Tavaszi évadindító adásunk egy őszinte, informatív beszélgetés egy olyan témáról, amit ideje komolyabban venni. 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@hesterslife Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Ebben az adásban azt járjuk körül, milyen hatással van a mindennapokra az online térben zajló táplálkozási edukáció és milyen tudással, szemlélettel gazdagodnak a hallgatók a podcasektből, illetve a közösségi médiafelületeken követett tartalmakból. Az elmúlt években elképesztő mennyiségű információ zúdult a követőkre: tőlünk, dietetikusoktól, más szakértőktől, sőt az algoritmustól is. Arra vagyunk kíváncsiak: mit kezd ezzel a laikus, hogyan tudja a gyakorlatba átültetni és vajon milyen irányba mozdult el a közgondolkodás. Idei évadunk utolsó adásában szeretnénk reflektálni az elmúlt éveink edukációs tevékenységére és beszélgetni arról mit látunk még a jövőben. Erről beszélgetünk Eszterrel és Szabó Adrienn dietetikussal.
Ebben az epizódban két olyan szakemberrel beszélgetünk, Dr. Benkovics Júliával és Dr. Krauth Barbarával, akik nap mint nap találkoznak a nőket érintő leggyakoribb egészségügyi kihívásokkal: a PCOS-szel, a visszatérő húgyúti fertőzéssel és azok életmódbeli hátterével. A velük folytatott beszélgetésből az is kiderül, hogyan született meg a tudatos női étrend-kiegészítő márka, a PUURA, és hogy miért rezonál ennyire a közös hitvallásunk a megelőzésről, az egyensúlyról és a testünk megértéséről. Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Amikor a boltok polcain meglátunk egy új terméket, ritkán gondolunk bele, mennyi döntés, vita, kutatás és szakmai felelősség áll a fejlesztése mögött. Ebben az adásban arról beszélgetünk, hogyan látják a dietetikusok az élelmiszeripart belülről, miben különbözik a szemléletük más fejlesztőktől és talán a legizgalmasabb kérdés: Mit taníthat az ipar a dietetikusnak, és mit a dietetikus az iparnak? Vendégünk: Vajdovich Dorka dietetikus, táplálkozástudományi szakember. Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Elkezdődött az ősz, és vele együtt megérkeztek a kisebb-nagyobb megfázások és felsőlégúti betegségek is. De ne aggódj, a hideg időnek nem kell egyet jelentenie az állandó betegséggel! Ebben az adásban arról beszélgetünk, hogyan tudjuk felkészíteni a szervezetünket a téli hónapokra. Megmutatjuk, milyen étrendi és életmódbeli praktikákkal erősítheted az immunrendszered, hogy az őszi-téli időszakban is energikus és egészséges maradj. Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Ebben az epizódban arról beszélgetünk, hogyan hat a táplálkozás az agyunk működésére. Miképp segít a kolin vagy az Omega-3 a jól működő kognitív funkciók kialakításában? Hogyan hatnak a szénhidrátok a hangulatunkra? Szellemi terhelhetőségünk kapacitását tényleg növelhetjük kreatin kiegészítéssel? Tarts velünk, ha kíváncsi vagy arra, hogyan táplálhatod az elmédet, élesítheted a fókuszod és támogathatod hosszú távon az agyegészségedet. 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@hesterslife Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Korábbi adásainkban már több oldalról is érintettük a hidratáció kérdését, most azonban egy teljes epizódot szentelünk ennek a témának. Végigvesszük, hogyan ismerheted fel a dehidratáció jeleit még a szomjúság megjelenése előtt, mikor érdemes tudatosan növelni a folyadékbevitelt, és mely italok támogatják legjobban a szervezet hidratáltságát. Gyakorlati tanácsokkal és egyszerű tippekkel segítünk abban, hogy a mindennapokban és sport közben is könnyebb legyen jól hidratáltnak maradni.
Az alvás fontosságáról rengetegszer hallunk – tudjuk, hogy a pihentető alvás alapvető a jó közérzethez, a teljesítményhez, és még a hosszú élethez is. De ebben az adásban most nem arról fogunk beszélni, hogy mennyit kellene aludni, vagy hogyan alakíts ki ideális alvási rutint. Hanem arról, hogy az étkezéseid hogyan befolyásolják az alvásminőségedet, és fordítva: a kialvatlanság hogyan hat a táplálkozási szokásaidra. 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@hesterslife Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Tudtad, hogy nem csak profi sportolók, hanem lelkes amatőrök is könnyen belecsúszhatnak az alacsony energiaellátottság állapotába? Ebben az epizódban a LEA (Low Energy Availability) és a RED-S szindróma (Relative Energy Deficiency in Sport) témáját járjuk körül:Mi történik a testtel, ha nem kap elég energiát a terheléshez képest?Mit jelent az adaptív energiahiány?Milyen figyelmeztető jelekre érdemes odafigyelni? Hogyan hat a LEA a hormonrendszerre, csontsűrűségre és az immunfunkciókra?Hogyan előzhető meg az energiamérleg felborulása?Ez az epizód amatőr és profi sportolóknak is hasznos, különösen, ha fontos számodra a teljesítmény, a regeneráció és a hosszú távú egészség. 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@hesterslife Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
„A száj nem a testtől különálló rész – hanem a bélrendszer kapuja.” Ritkán gondolunk arra, hogy a fogaink állapota, a leheletünk vagy akár az ínyproblémák mögött nemcsak helytelen fogmosási szokások, hanem, az étrendünk vagy akár bélrendszeri egyensúlytalanságok is állhatnak. Ebben az epizódban egy olyan szemléletet mutatunk be, ahol a szájápolás nemcsak fogkrém és fogselyem kérdése, hanem része az egészséges, tudatos életmódnak is. Vendégünk Mester Emese, dentálhigiénikus, a @tudatosszajapolas oldal alapítója, aki a szájhigiéniáról beszél közérthetően, és Porkoláb Eszter, dietetikus szakértőnk, aki az orális egészség étrendi hátterére világít rá. 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@hesterslife Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Ebben az adásban Danival beszélgetünk a sporttáplálkozásról, az edzések-versenyek kulisszatitkairól, bevált praktiákról, és arról, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki minden egyes nap felálljon és beletegye a munkát az edzésbe – akár hőségben, akár esőben, akár akkor, amikor semmi kedve. 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@hesterslife Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Mik azok a kérdések, amik a Z generációs sportolókat igazán foglalkoztatják? Hogyan alakítanak ki tudatos életmódot, miközben teljesítenek a sportban, a tanulásban, vagy akár a közösségi médiában is aktívan jelen vannak?A mai epizódban egy olyan fiatal vendégünk van, aki mindezt testközelből ismeri: Vértes Nátán, válogatott jégkorongozó, az ELTE pszichológia szak hallgatója és a Minden ok projekt megálmodója. Ebben az epizódban arról beszélgetünk, hogy mit jelent számára a tudatosság a táplálkozásban, edzésben, pihenésben – és egyáltalán, hogyan navigál a modern világ elvárásai és a belső motiváció között.Ez az epizód nem csak fiatal sportolóknak szól, hanem mindenkinek, aki kíváncsi arra, hogyan lehet 2025-ben hitelesen, tudatosan és eredményesen jelen lenni – testben és lélekben is.
Ebben az epizódban elsőre egyszerűnek tűnő fogalmakat bontunk ki: éhség, étvágy, telítettség és jóllakottság. Mi a különbség ezen érzetek között és pontosan hogyan alakulnak ki? Hányszor eszünk úgy, hogy valójában nem is vagyunk éhesek? Mi irányítja a táplálékfelvételi szokásainkat– az agyunk vagy a pszichénk? Mit jelent a szájfixáció? Belemerülünk a táplálékfelvételt szabályzó érzetekbe és az éhséget-jóllakotságot kiváltó hormonok működésébe. Arról is beszélünk, hogy milyen élelmiszerek és evési szokások segítenek tovább fenntartani a jóllakottságunkat, ezzel csökkentve a felesleges nassolások vagy túlevések alkalmát. Ez az epizód neked szól, ha szeretnéd jobban érteni, mi történik veled mielőtt ennivaló után nyúlsz és mi történik a testedben étkezés után. 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@hesterslife Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Az aktív mozgás egyértelműen meghosszabbítja az egészségben eltöltött éveink számát! Ugyanakkor 40 év felett a testünkben meghatározó változások mennek végbe, melyekre érdemes odafigyelni. Ebben az epizódban Debreczeni Dórival a 40 év feletti futásról beszélgetünk, pontosabban arról, hogy hogyan lehet ebben az életszakaszban is öröm és fenntartható a rendszeres mozgás. Az izomtömeg megőrzéséhez, a hatékony regenerációhoz és a hormonális változások kiegyensúlyozásához pedig Eszter ad szakértői tippeket. Tartsatok velünk! 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/@hesterslife Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Korábban készítettünk több adást is Debreczeni Dórival a futásról és a táplálkozásról, ám most úgy éreztük, ismét van miről beszélni. Szóval visszahívtuk Dórit, hogy az év egyik legnépszerűbb sporteseményéről, az UltraBalaton futóversenyről beszélgessünk. Évente futók tízezrei vállalják a Balaton megkerülését, köztük Bogi is idén debütál. A legtöbben nagyobb csapatban, de sokan egyénileg, két vagy öt fős csapatban, ultrafutóként vágnak neki a 211 kilométeres távnak. Tarts velünk ebben a részben is, akár versenyre készülsz, akár egyszerűen csak szeretsz futni, és a teljesítmény mellett az egészséged megőrzése is fókuszban van! 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/watch?v=aE9NXNqfaDI&t=6sKövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Mindannyian puffadunk kisebb-nagyobb mértékben, ami egy bizonyos szintig teljesen rendben van, hiszen az emésztőrendszerünk és a bélbaktériumaink normális működése mellett is termelődnek gázok. De mi tehetünk akkor, ha a puffadás állandósul és kellemetlen társként kísér a mindennapokban? Egyáltalán beszélhetünk abnormális puffadásról? Ebben az adásban feltárjuk a kellemetlen teltségérzet étrendi és funkcionális okait és átbeszéljük a lehetséges megoldásait.. Ha téged is érint a hasi diszkomfort, tarts velünk! 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/watch?v=eKmWiWcek90 Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
A táplálkozásunk és életmódunk jobban befolyásolja a libidónkat és a szexuális közérzetünket, mint gondolnánk! Ebben az epizódban mélyen belemerülünk az afrodiziákumok és a táplálkozás világába – a tudomány segítségével megvizsgáljuk, hogyan őrizhetjük meg étrendünkkel a szexuális egészségünket és miként fokozhatjuk az élvezetes hálószobai pillanatokat. Tarts velünk, ha te is kíváncsi vagy: ✔️ Melyek a kulcsfontosságú egészségvédő anyagok a jó szexuális egészséghez? ✔️ Mitől lesz egy étel afrodiziákum? ✔️ Mi az igazság az afrodiziákumokról: működnek valójában, vagy csak placebo hatásuk van? ✔️ Milyen ételek fokozzák a magabiztosságot a hálószobában? Ebben az epizódban, vendégünkkel Shenker-Horváth Kinga dietetikussal, sportdietetikussal kiegészülve boncolgatjuk a tudományt és igyekszünk gyakorlati tippeket ajánlani a vágy természetes fokozására. Hangolódj velünk a Valentin-napra és kezdd el belülről táplálni a szenvedélyt! 📺 Nézd meg a teljes epizódot a Hester's Life Youtube csatornáján: bit.ly/3X2YWib Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Dr. Menczel Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus Mi lenne, ha a rendszeres sportolás más lenne mint az egészségünk érdekében elvégzendő kötelesség? Nehéz úgy változtatni a sportolási szokásainkon, ha teherként éljük meg a mozgást. Valóban a mozgással van a baj vagy talán túl szigorú és rugalmatlan szabályrendszert alkotunk, amiben nehéz jól teljesíteni? Ebben az epizódban azt kutatjuk, hogyan keretezhetjük át a gondolkodásunkat, hogy az edzés a mindennapi életünk élvezetes és hasznos része legyen. Mindenkinek más jelenti az örömteli kapcsolódást és elköteleződést a testmozgáshoz: a megfelelő mozgásforma megtalálásától, a szórakoztató társaságon át, a fókuszálást izmok működésére, az edzés után felszabaduló boldogságig. Tarts velünk ebben az epizódban és fejtsd meg, neked mi jelenti a mozgás örömét! Amiről szó lesz ebben az epizódban: Személyes történeteink A sport mint játék: gyerekkori hozzászoktatás és a segítő szülői hozzáállás Iskolai tesiórák - a rossz emlékek hogyan írhatók felül? Túlsúlyosként vagy soha nem sportolóként elkezdeni mozogni - milyen pszichés akadályokat kell leküzdeni? Hogyan változtassunk? Majd hétfőn elkezdem…Mi van a halogatás mögött? Mit tehetünk ellene? Pszichés tényezők hatása a motivációra és teljesítményre A másik végletesség: edzéskényszer, maximalizmus, kiégés Miben, mikor és kinek segíthet a sportpszichológus? Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Vendégünk Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes és magyar bajnok kick-boxoló. Melcsi sport iránti szenvedélye gyerekkorára nyúlik vissza: az atlétikán, kézilabdán, testépítésen és ökölvíváson keresztül ismerte meg sportoló létet, annak minden szabályával, nehézségével, áldozatával és sikerével. Jelenleg súlycsoportos sportolóként versenyzik, így a meccsekre nem nem csupán a legjobb formáját kell elérnie, hanem a kitűzött súlycsoportba is szigorúan bele kell férnie. Ebben az epizódban beszélgetünk a súlycsoportos sportágak étrendi kihívásairól, a rövid idő alatt történő nagy fogyás árnyoldalairól és Melcsi mesél arról is, hogy az évek során hogyan formálódott a szemlélete az étrendjét és életmódját illetően. Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Folytatjuk a női ciklusról szóló beszélgetésünket és tovább mélyítjük a témával kapcsolatos ismereteket. Hiszen a menstruációs ciklus megértése nem csak arról szól, hogy tudjuk mikor kezdődik a menstruációnk, hanem a testünk természetes ritmusára való ráhangolódásról és annak a megtanulásáról is, hogyan hasznosítsuk ezeket az ismereteket a jobb egészség és közérzet érdekében. Szó lesz a méhnyaknyákról mint elsődleges termékenységi jelről, a reggeli hőmérés helyes technikájáról, az egyes ciklus fázisokhoz és a babatervezéshez igazított táplálkozásról. Beszélgetünk a ciklusunk egyik legnehezebb pontjáról, a PMS-ről és arról is, hogy milyen növényi hatóanyagok és étrend-kiegészítők javíthatják közérzetünket és komfortunkat ezeken a napokon. Tartsatok velünk! Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Ebben az adásban az állóképességi sportágak közül a kerékpározásra helyezzük a hangsúlyt. Vendégünk Pelikán János, kétszeres magyar bajnok kerékpáros, aki két év kihagyás után újra a versenyzésben látja a jövőjét. Ebben az epizódban megismerhetitek Jani sportkarrierjét, valamint Eszterrel együtt mesélnek a szakmai együttműködésükről és a kihagyás utáni első Országúti Országos Magyar Bajnokságra való felkészülésről. Tartsatok velünk, hiszen szó lesz arról, hogy milyen elvek mentén épült fel Jani étrendje, hogy a versenyen kihozza magából a maximumot és arról is, vajon hogyan valósította meg a magas szénhidrátbevitelt gluténérzékeny sportolóként. Kövess bennünket további tudatos tudásért: https://www.instagram.com/hesterslife/
A fogyókúrás trendek népszerűségének ellenére úgy tűnik, a túlsúly és az elhízás gyakorisága makacs módon emelkedik. Ugyanakkor ritkábban tudatosítjuk, hogy a a tartós megoldást a viselkedésünkben beállt változás jelentheti, hiszen az étellel való személyes kapcsolatunk nagy szerepet játszik a súlytöbblet kialakulásában. Az elhízás kezelésében és a helyes evési magatartás megalapozásában új perspektívát nyújthat a pszichológia bevonása, amely komplex módon vizsgálja, hogy a döntéseink, érzelmeink, kulturális hagyományaink, családi mintáink és hiedelmeink milyen befolyással vannak az ételeink megválogatására és az evési szokásainkra. Ebben az adásban Kohlné Dr. Papp Ildikóval, pszichológus és dietetikus szakértő vendégünkkel beszélgetünk a pszichológia és az evés kapcsolatáról. Amikről beszélgetünk: Mit jelent az egészséges evési magatartás és honnantól kezdve definiáljuk a problémás evési magatartást? Milyen típusú evészavarokról beszélhetünk? Evési magatartási minták a különböző életkorokban és példamutatás Evészavarok: bulimia és anorexia nervosa Szégyenérzet az evés körül Hogyan tudunk jól segíteni? Hogyan tarthatjuk meg az egészséges kapcsolatot az étkezésünkkel? ADÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Kohlné Dr. Papp Ildikó - Az EVÉS pszichológiája ebook: A sikeres fogyáshoz hiányzó elem, Evészavarok serdülőkorban https://kohlnepappildiko.hu/letoltheto-anyagok/ Kövess bennünket további tudatos tudásért: https://www.instagram.com/hesterslife/
Minden feldolgozott étel egészségtelen? Egyáltalán nem! Ebben az adásban a NOVA kategorizáló rendszerről és a feldolgozott élelmiszerek 4 csoportjáról beszélgetünk. Gondoltad volna például, hogy a granola vagy az otthon készített főtt ételek is a feldolgozott élelmiszerek kategóriájába tartoznak? Arról is szó esik ebben az adásban, hogy mit takar az ultra-feldolgozott élelmiszer fogalma. Milyen közös jellemzőjük van ezeknek az ipari készítmények és milyen hatással vannak az egészségünkre, ha gyakran fogyasztjuk őket. …A feldolgozott élelmiszerek kategóriái …Feldolgozatlan és minimálisan feldolgozott élelmiszerek - szárított, zúzott, őrölt, szűrt, pörkölt, főzött, erjesztett, pasztőrözött, hűtött, fagyasztott vagy vákuumcsomagolt élelmiszerek is, amennyiben nem tartalmaznak extra sót, cukrot vagy egyéb összetevőket. ….Feldolgozott konyhai összetevők - olajok, vaj, cukor és nem kalóriadús összetevők, például só. …Feldolgozott élelmiszerek - 3 vagy annál több összetevő - Sajtok, a tofu és a feldolgozott húsok, mint a sonka, a szalonna, a füstölt hal és a pastrami hús. …Ultra-feldolgozott élelmiszerek - péksütemények, kenyerek, sütemények, a tejhelyettesítők, a pépesített húsból, halból vagy szójaalapú húspótlóból készült „nuggetsek”, továbbá a legtöbb chips, keksz és egyéb snack-étel tömeggyártott változatai. EPIZÓDHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: https://otszonline.hu/cikk/feldolgozott_elelmiszerek_es_betegsegek A NOVA kalsszifikációról részletesebben (angol): https://openknowledge.fao.org/server/api/core/bitstreams/5277b379-0acb-4d97-a6a3-602774104629/content Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
A mediterrán étrend egy életforma és nem csupán a javasolt összetevőkről, receptekről szól. Összegyűjtöttük, hogy mi miatt javasoljuk a mediterrán étrend elemeit beépíteni az életünkbe. Eláruljuk azt is, hogy mi hogyan mediterránosítottuk az étrendünket és arról is beszélgetünk, hogy Magyarországon hogyan lehet megvalósítani ezt az életformát. Konkrét tippek és receptek is elhangzanak, tartsatok velünk! …Hogyan alkalmazza Dóri & Eszter a mediterrán étrendet …Hazai zöldségek, gyümölcsök …Mediterrán étrend alapjai - a piramis …Mit érdemes elkerülnünk, mik a javasolt arányok …Halak …Ízesítések, receptek …Alkoholfogyasztás a mediterrán étrend szerint EPIZÓDHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Mediterrán étrend - MDOSZ Táplálkozási Akadémia Hírlevél Czakó Dóri receptjei - instagram: dora_czako Misos-gombás ebédidő 🌞 500 g csiperke / idő hiányában mirelit gombát használok 1 fej vöröshagyma 1 ek miso egy csokor friss kakukkfű 1 marék kesudió 3 dl @besproud / @companyoflife 3 ek sörélesztőpehely barna rizs @valoryzmarket & petrezselyem https://www.instagram.com/reel/CneqEj7jMmC/?igsh=cDg ydW tia2U3Zmhj Ebéd bowl: színes paradicsomok * uborka * soksoksok friss petrezselyem * lencse * fehérbab * mustár * lime * só & bors https://www.instagram.com/reel/CoCms1qo99V/?igsh=MWpucXB3ZWZzdWEy Egytálatkoszolós összedobálós mediterrán e b é d i d ő 🌞 * humusz * citromleve * saltnpepa * harissa * csicseri * paradicsom * kalipaprika * uborka * lecsepegtetett(!!!!) articsóka * lilahagyma * kifőtt fussili * zöld levelek * kecskesajt https://www.instagram.com/reel/Cqf6oIToblw/?igsh=MWJkbnVxMjk5Zmx5Mw== Vacsora ötletek: Néhány aktuális kedvenc: 1. harissás humusz 2. aszaltparadicsomos humusz 3. tökmagos csicseri 4. articsókás cannellini krém Mindegyik 2 perc se. Pl articsókás cannellini: fogod a konzerv cannellinit, sóval, borssal, fél citrom levével, löttyenet olivával 3-4 darabka articsókával (fotók közt mutatok 2 félét is, az egyik ecetes olajban van eltéve: ezt alaposan lecsepegtetve!!!! a másik sós vízben) összeturmixolod, kész. Tökmagos csicseri: fogod a konzerv csicserit, lé egy részét leöntöd - turmixodtól & tőled függ hogy milyen állagot tud kezelni illetve te mennyire szeretnél lágyat - sóval, borssal, kis citrom levével & egy marék tökmaggal összeturmixolod, kész. https://www.instagram.com/p/C4_i3VzoSAp/?igsh=dnFnenZjYjd5azRj Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
A vitaminok, ásványi anyagok és egyéb kiegészítők napjaink népszerű elemei, ha az egészségünkről van szó. Ebben az adásban nagyító alá veszünk néhány vitamint, ásványi anyagot és általánosságban is beszélgetünk a hagyományos és a sport étrend-kiegészítők helyes kiválasztási gyakorlatáról. …Tisztázzuk a fogalmakat …Étrendkiegészítő gyártási infók …Összetétel és ár elemzés …Milyen étrendkiegészítőre van szükségünk? …C-Vitamin …D3-Vitamin …Magnézium …Omega3 …B12 …Cink …Szelén …Vas …BCAA …L-Karnitin …Bizonyítottan hatékony,hatásos teljesítmény növelő sport étrendkiegészítők …Eszter, Dóri milyen étrendkiegészítőket szed EPIZÓDHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Csupor Dezső - Pirulakalauz - https://www.libri.hu/konyv/Pirulakalauz-6.html Dr. Bíró Szabolcs - Vitaminipar - https://www.libri.hu/konyv/dr_biro_szabolcs.vitamipar.html OGYÉI alap infók: https://ogyei.gov.hu/etrend_kiegeszitokkel_kapcsolatos_lakossagi_tudnivalok_ OGYÉI étrend kiegészítők listája: https://ogyei.gov.hu/ETREND_LISTA TF - Sporttáplákozási központ - Étrendkiegészítő kvíz- https://sporttaplalkozas.tf.hu/etrend-kiegeszitok/mikor-szedjek-etrend-kiegeszitot Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Egy külön adás, amiben csak a fehérje szükségletünkről, és a fehérje kiegészítésről beszélgetünk. Milyen formában vihetjük be ezt a makrotápanyagot, vegyes, illetve növényi táplálkozás esetén. Mikor van szükségünk fehérje kiegészítésre és annak milyen formái a biztonságosak? 00:02:15 - Miből áll a fehérje? Milyen a fehérje szükségletünk? 00:14:00 - Miből érdemes bevinnünk a fehérjét? 00:19:00 - Mikor érdemes fehérje kiegészítést nyúlnunk? 00:28:00 - Mi történik ha túlfogyasztjuk a fehérjét? 00:37:00 - Tejalapú fehérjeporok 00:49:00 - Kollagén 00:52:06 - Növényi fehérjeporok Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Rapid tudásmegosztó adással készültünk nektek, amiben Eszter és Dóri hallgatói kérdésekre és tévhitekre, hiedelmekre, felvetésekre válaszol. Ebben az epizódban röpködnek a gyors válaszok tudatos táplálkozás témáján belül. Sok olyan téma is felmerül, amiről már korábban bővebben beszéltünk, így ezeket a leírásba belinkeljük nektek. - 00:03:00 - Cukrok, vércukorszint Bővebben a cukról: 30. ADÁS - MINDENT A CUKROKRÓL - EGY FINOMAN TUDATOS PODCAST Bővebben az édesítőszerekről: 31. ADÁS - MINDENT AZ ÉDESÍTŐSZEREKRŐL - EGY FINOMAN TUDATOS PODCAST - 00:16:30 - Betegségek, Inzulinrezisztencia, PCOS, Endometriózis, IBS Bővebben az IBS-ről, bélegészségről: 36. ADÁS - BÉLEGÉSZSÉG ÉS MIKROBIOM - EGY FINOMAN TUDATOS PODCAST - 00:22:30 - Edzés melletti táplálkozás, Étrendkiegészítők Bővebben a témáról: 33. ADÁS - SZABADIDŐSPORT ÉS TÁPLÁLKOZÁS - EGY FINOMAN TUDATOS PODCAST - 00:30:00 - Zöldségek, gyümölcsök - 00:34:34- Olajok, zsírok - 00:38:29 - Testzsír, testtömeg - 00:40:16 - Szója - 00:44:46 - Kenyér - 00:46:20 - Glutén, tej - 00:57:41 - Intermittent fasting - 01:07:27 - Hízás, fogyás Kids & Babies a Hester's Life gyermek-, és csecsemőtáplálkozási podcastje https://open.spotify.com/show/6657WAO3eLDXTVi5dPsTMp?si=a0c4d02257a44ab4 Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
A bélrendszerünk szervezetünk egyik motorja, ha itt valami nincs rendben az nagy hatással lehet az egészségünkre, közérzetünkre, létezésünkre. A bélegészség témájával foglalkozunk ebben az adásban. Mikor és hogyan alakul ki a bélflóránk? Miért vannak a bélben baktériumok? Mit tehetünk és mit ehetünk, hogy egészségesen tartsuk a beleinket és csökkentsük a bélbetegségek kockázatát? 00:01:34 - Kezdjük az elején: alapok a bélrendszerünkről és a bélmikrobiomról 00:07:09 - Milyen kapcsolatban áll a bélegészségünk az általános egészségünkre? 00:15:30 - A puffadásról 00:23:06 - Hogyan ismerjük fel a diszfunkciós tüneteket? 00:24:17 - A különböző baktériumok szerepe 00:29:17 - Mit együnk, hogy egészségesen tartsuk a bélflórát? 00:41:32 - Az IBS-ről 00:48:14 - A SIBO-ról 00:54:25 - Rostok szerepe, hatása 00:56:16 - Mit kerüljünk el? EPIZÓDHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Hogyan hatnak a teljes kiőrlésű gabonák az egészségünkre? Turbózd fel zöldségekkel a napod! Kulcs az egészséges belekhez Étrend növényi alapokon Tippek a jó emésztéshez Hatalmas apróságok Nélkülözhetetlen rostok Rethinking healthy eating in light of the gut microbiome. Cell host & microbe, 30(6), 764–785, Armet, A. M. et al., 2022. Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Az öregedés az élet természetes és elkerülhetetlen velejárója, de az életminőséget számos tényező befolyásolhatja. A fizikai, mentális és szociális jólét proaktív gondozásával az növelhetjük minőségi életévek számát. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az egészséges életmóddal késleltetni tudjuk az idősödéssel járó biológiai folyamatokat. Beszélünk arról is, hogy mire kell(ene) odafigyelnünk a 20-as, 30-as, 40-es 50-es és 60-as éveinkben, hogy mind testileg, mind szellemileg megőrizzük a vitalitásunkat. Kibeszéljük a kékzónák titkait is, hiszen az itt élők körében a legtöbb a száz évet jó egészségben megélő emberek száma. 00:03:03 - Hogyan éljük meg mi az öregedést? 00:14:00 - Mi lehet motiváció azoknak, akik nem gondolnak a minőségi öregedésre? 00:26:30 - Öregedéshez vezető okok 00:28:30 - A dohányzásról stressz kezeléséről és a szokások átalakításáról 00:44:11 - Mik azok az alap dolgok, amit a Kék Zónák országaiban megtesznek? Stressz kezelése Idősek közelsége, közösség ereje Mediterrán étrend - 80-20%-os szabály Természetes mozgás 01:07:55 - 20-30-as éveinkben mit kell tennünk és miért? 01:19:30 - Menopauza érkeztével mit építsünk be? 01:26:20 - Lassuló anyagcsere kezelése EPIZÓDHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0010.html https://www.netflix.com/hu-en/title/81214929 https://www.sciencealert.com/scientists-witness-patients-brains-de-aging-after-changing-their-diet An Overview of iQOS® as a New Heat-Not-Burn Tobacco Product and Its Potential Effects on Human Health and the Environment, Başaran, R., Güven, N. M., & Eke, B. C. (2019). Turkish journal of pharmaceutical sciences, 16(3), 371–374. Diet and longevity in the Blue Zones: A set-and-forget issue?. Pes, G. M., Dore, M. P., Tsofliou, F., & Poulain, M. (2022). Maturitas, 164, 31–37. Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Nőként sokszor háttérbe szorítjuk a szervezetünk ciklus rendszerét és a menstruációra úgy tekintünk, mint szükséges rossz. De lehet ez másképp is! Ebben az epizódban szeretnénk megmutatni, hogy visszavehető a hatalom és könnyebben irányíthatóvá válik az élet, ha tudjuk mivel járnak az egyes ciklus szakaszok. Hogyan étkezzünk vagy sportoljunk, hogyan szervezzünk a programokat, hogy ne feszítsük túl a húrt vagy éppen hogyan hozzuk ki maximumot magunkból? Elsőre nem is gondoljuk, hogy mennyire sokat dob a közérzetünkön, az egészségünkön, a termékenységünkön, ha fázisokat figyelembe véve alakítjuk az életmódunkat és a táplálkozásunkat. Ehhez a témához segítségül hívtuk Cserháti-Herold Jankát, termékenységtudat szakértőt, a hormonmentes.hu alapítóját és tulajdonosát. 05:00 - Miért fontos tudatában lennünk a menstruációs ciklusunknak? 20:35 - Hogyan épül fel a menstruációs ciklusunk? 26:43 - A ciklus szakaszai - évszak élmélet 26:55 - Menstruáció - Tél 27:50 - Follikuláris szakasz - Tavasz 34:40 - Ovuláció - Nyár 42:45 - Luteális szakasz - Ősz 59:20 - Mit tegyünk, ha rendezetlen a ciklusunk? 1:06:55 - Fájdalmas menstruáció? Pro tippek a fájdalom enyhítésére EPIZÓDHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: https://hormonmentes.hu/ Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Crossfit, futás, biciklizés, jóga, súlyzós edzés, úszás, tenisz, foci a szeretett hobbid? Ha rendszeresen mozogsz, akkor biztosan megfogalmazódott már benned is, hogy mit és mikor érdemes enni, hogy az edzéseid eredményesek legyenek. Ebben az epizódban szakmai információkat kaphatsz arról, milyen táplálkozásra érdemes törekedni, ha a hobbi sportolóként szeretnéd a legjobbat kihozni magadból. Végigkövetjük Bogi kétféle edzős napját, majd alaposan kikérdezzük, hogy célzott tanácsokkal lássuk el. 00:02:30 - Mit és mikor együnk reggeli edzés előtt? 00:17:53 - Igyunk kávét reggeli edzés előtt? 00:36:43 - Étrend-kiegészítők 00:43:17 - Mi a helyzet a szőlőcukorral? 00:47:28 - Folyadékbevitel, mindent az italokról 00:52:50 - Edzés utáni fél órával kell ennem? 01:00:38 - Edzés utáni étrend-kiegészítők 01:13:00 - Délutáni edzés előtti és utáni étkezés EPIZÓDHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Étrend-kiegészítő kvíz - https://sporttaplalkozas.tf.hu/kvizunk-neked Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Az ünnepi időszak középpontjába a közös családi és baráti lakomák kerülnek. Mi is várjuk ezt a pár napot minden évben. Ilyenkor biztosan eszünk legalább 2-3 olyan ételt, amit az év során soha vagy csak ritkán. Sokunknak ebben az időszakban talán a legnehezebb odafigyelni arra, hogy az év közben beépített tudatos étkezési szokásaink ne szoruljanak háttérbe. Ebben az adásban megosztjuk veletek, hogy nekünk miként lett tudatosabb karácsonyi időszakunk. Adunk pár tippet a mértéktartó étkezéshez és az egészségesebb karácsonyi fogásokhoz, melyekkel a vendégeinknek vagy épp a vendéglátóinknak is kedveskedhetünk. Amiről beszélgettünk pontosan: 02:30 - Hogy készülnek a lányok a karácsonyi étkezésekre? Miket vigyünk vendégségbe? Tippek! 19:10 - Hogyan tudunk jobban odafigyelni a mértéktartásra? 20:49 - Mit reggelizzünk a karácsonyi lakoma előtt? 27:20 - Alternatív süti receptek 36:49 - Ünnepi mozgás 40:42 - Mi a helyzet az alkohollal? 49:06 - Lencse ötletek szilveszterre Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Számos indokkal választjuk mi fogyasztók az édesítőszeres termékeket ezek közül csak egy az, hogy csökkenteni szeretnénk a bevitt energia mennyiséget. Egyre több típusa elérhető a természetes és mesterséges édesítőszereknek, jó, ha tudjuk, hogy melyikből miből áll, milyen élettani hatása van és melyiket érdemes választanunk vagy elkerülnünk. Az adásban kategorizáljuk és értékeljük az édesítőszereket. Amiről beszélgettünk pontosan: 00:02:50 - Mire lehet jó az édesítőszer? 00:05:22 - Édesítőszerek csoportosítása 00:06:00 - Eritrit 00:07:27 - Maltit 00:08:56 - Stevia 00:10:00 - Inulin 00:14:06 - Xilit 00:17:00 - Aszpartám 00:24:25 - Aceszulfám-K 00:26:46 - Szukralóz 00:31:15 - Mire figyeljek oda, ha édesítőszereket fogyasztok? Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Ebben az adásban elkalauzolunk Benneteket a cukrok világában. Miket is nevezünk cukroknak? Hogyan találhatod meg az élelmiszerek összetétel listájában. Megvizsgáljuk a miérteket: Miért eszünk ennyi cukros ételt? Miért használják az élelmiszergyártók a különböző cukrokat? Arról is beszélgetünk, melyik típusú cukornak milyen hatása van, melyiket érdemes választanunk, és melyiket kerüljük el. Amiről beszélgettünk pontosan: 02:25 - Cukorfogyasztási áttekintés 05:48 - Miért táplálkozunk cukrosan? 08:06 - Mikor van szükségünk a hozzáadott cukrokra? 11:00 - Mik a jobb cukrok? 15:13 - Milyen élettani hatása van az “egyszerű cukrok” fogyasztásának? 17:00 - Élelmiszeripari szempontok 22:13 - Melyik élelmiszert válasszunk, hozzáadott cukor szempontból? 26:57 - A rizs, juhar, agave szirupokról 28:44 - A fruktózról 32:11 - Melyiket válasszuk? Light, Zero, cukormentes, stb. 37:47 - Tápérték táblázatban olvasható cukormennyiség értelmezése 47:00 - Mivel édesít Eszter és Dóri otthon és a gyártásban? 48:42 - A datolya őrleményről 50:10 - Minden más természetes édesítő ADÁS TÉMÁIHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Élelmiszer adatokhoz - USDA - https://fdc.nal.usda.gov/ Természetes édesítő - Datolya őrlemény: https://hesterslife.com/blog/hesters-life-receptek/53-sos-karamellszosz-datolya-orlemenybol Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Azon túl, hogy éhesen nem indulunk el bevásárolni milyen ökölszabályok léteznek még a tudatos élelmiszer vásárlás témája körül? Tudod például, hogy mit jelent az pontosan, hogy egy termékre rá van írva, hogy ‘light’? Választ találsz az adásban arra, miért érdemes a kezeletlen citromot és a kovászos pékárut választani. A legfontosabb élelmiszer szabályozási tudnivalók, a legtutibb lelőhelyek, intelmek, és tápérték táblázat értelmezési tippek egy masszív adásban. Amiről beszélgettünk pontosan: 00:02:40 - Mit hol vásárolnak be a lányok? 00:07:25 - Élelmiszer szabályozások és azok kommunikációja 00:18:45 - Zöldség-gyümölcs vásárlás - bio vagy nem bio? 00:25:41 - Mire figyeljünk amikor pékárut vásárolunk? 00:35:20 - Hogyan tudjuk otthon frissen tartani a kenyeret? 00:37:33 - Kovász vs élesztő 00:40:30 - Mindent a hús és hal vásárlásról 00:50:20 - Hogyan kell elemezni a tápérték táblázatot? 00:54:40 - Összetevők listája bármilyen élelmiszer esetén 00:58:55 - Cukortartalom - Mi a light, mi a zero cukor tartalmú? 1:07:27 - Melyik összetevőt kerüljük el ha tehetjük? 1:18:10 - Mire figyeljünk, amikor tejterméket, sajtot veszünk? 1:21:00 - Trükkök az impulzusvásárlás elkerülésére 1:27:00 - Miért fontos, hogy a rostban gazdag legyen az élelmiszerünk? 1:29:02 - Zsír helyzetek 1:33:17 - Cukrok formái, amikben elbújik ADÁS TÉMÁIHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Eszter tortilla recepje: https://hesterslife.com/blog/hesters-life-receptek/44-glutenmentes-tortilla-zabpehelylisztbol Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Menütervezés. Na de nem úgy, ahogy gondolod. Abban, hogy változatosan étkezz az előre tervezés sokat tud segíteni. Ahogy abban is, hogy minimalizáld az impulzív döntéseidet, amiket éhesen hozol bevásárlás közben. Rengeteg menü, főzés, alapanyag tervezés tippet hallhatsz ebben az adásban, kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánljuk. :) Amiről beszélgettünk pontosan: 00:03:24 - Miért érdemes menüt tervezni? Miben tud segítségünkre lenni? 00:09:30 - Hogyan álljunk neki a heti menü tervezésnek? 00:11:59 - Technikailag hogyan tervezzünk? Excelben? Papíron? Fejben? 00:17:05 - Időhatékony menü tippek 00:21:51 - Tökéletes chia puding recept 00:23:43 - Változatos étrend - Beszűkült étrend feloldása 00:28:08 - Hogyan tudunk odafigyelni a tápérték arányokra? - Okostányér (MDOSZ) 00:31:49 - Növényi étrend esetén hogyan egészíti ki egymást a különböző növényi alapanyagok aminosav profilja? 00:34:12 - Könnyű vacsora tippek 00:40:42 - Hogyan lehet kiegyensúlyozott a napi étrended? 00:46:10 - Smoothie tippek 00:51:19 - Recept források ADÁS TÉMÁIHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: MDOSZ Okostányér ajánlás - https://www.okostanyer.hu/ Eszter eceptjei: https://hesterslife.com/blog/hesters-life-receptek Dóri receptjei: https://www.tiktok.com/@czako_eszik Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Ha nasi, akkor csoki? Úgy tűnik, ez a leggyakoribb eset. Hogyan tud a nassolás egy tudatos, egészséges életmód része lenni? Egyáltalán miért nassolunk? És milyen egészséges alternatívák léteznek? Ha tudjuk a miérteket, akkor könnyebb kontrollálni a csipegetést? Mindegyik kérdésre választ ad Eszter, Dóri és Bogi. Amiről beszélgettünk pontosan: 00:02:39 - Mit nasizunk a leggyakrabban és mit is jelent a nasizás pontosan. 00:06:44 - Mitől lesz snack a nass. Napi étkezés szerkezete. 00:15:02 - Egészségtudatos tippek ha vendégségbe mész. 00:21:05 - Miért nassolunk, és hogyan tudjuk kontrollálni. 00:32:38 - ”Tudatos”-nak titulált snack alternatívák értékelése. 00:36:23 - Érintve az edzés körüli funkcionális táplálkozást. 00:43:32 - A 3 legvonzóbb snack és kiváltói. 00:47:00 - A lányok legjobb snack tippjei. 00:56:40 - Mit csinálj, amikor nagyon nagy a nass vágy, pl.: menstruációs ciklusban, éjszakai fentlétkor. 01:02:08 - Újdonsült anyukák hogyan kezeld a nass kérdését. 01:07:04 - 5 tipp a tudatosabb nassoláshoz. ADÁS TÉMÁIHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: - Táplálkozás pszichológiai hátteréhez Lukács Liza tudását ajánljuk: https://mashogy.hu/ 5 dolog, amitől a nassolás nem csak egészségtudatosabb lesz, hanem finom is: 1: Csak egy kis adagot rakj a tálba! - mert, ha nincs előtted az egész zacskó / doboz, nem eszed meg. 2: Csinálj snack plate-et! - Jöhet rá alma, dió, sajt, kétszersült, magvak, zöldségkrémek 3: Házi hummusz, padlizsánkrém, avokádókrém, cukkinikrém, a répa és alma hasábokkal 4: Popcorn házilag - hogy, felesleges zsírokat és adalékokat elkerüljük. 5: Sütőben sült zöldségek - mert egyszerre ropogós és meleg. +1 HestersTOGO kiszerelés (60g) - https://hesterslife.com/termekek/togo Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Benézhetünk a konyhádba? Neked is van legalább egy minden mentes tészta vagy konzerv a tárolódban, fiókodban, amit megvettél de hónapok óta nem használtál fel? Adnánk ezekhez receptet, felhasználási tippeket, de arról is beszélgetünk mit és hogyan érdemes a hűtőben tárolni és hogyan tudsz több zöldséget beépíteni az étkezéseidbe. Tudtad, hogy a rizst max egy napig szabad tárolni a hűtődben megfőzés után? Dóri beveti minden élelmiszermérnöki tudását, hogy elmagyarázza hogyan kezeljük a tojást és miért érdemes magyar rizst használni a Basmatival szemben. Amiről beszélgettünk pontosan: 02:58 - Kinek mi romlik meg a leggyakrabban a hűtőjében? Hogyan kerüld ezt el? 06:15 - Készétel tárolása a hűtőben. 10:48 - Élmények, történetek a követőktől, náluk mi romlik meg a leggyakrabban a hűtőben és tippek a lányoktól arra, hogyan lehet ezeket elkerülni. Mint pl.: saláta és brokkoli-hack. 18:18 - Miért okés a fagyasztott zöldség, gyümölcs. 21:53 - Élmények, történetek a követőktől arról, mi marad meg hónapokig felhasználatlanul a kamrában, szekrényben, fiókban. Tippek ezek felhasználásához. 28:13 - A különleges liszteket ne dobd ki, dobd bele smoothie-ba, főzelékbe! 33:12 - Babkonzerv tippek - ahhoz is adunk tippet, hogyan lehet kevésbé puffasztó. 36:36 - Hogyan állítsd fel a kamra készletet. Értékelik a lányok a száraz élelmiszereket. 44:46 - Rizs tudás Dóritól. 52:43 - Hogyan válassz gabonafélét. Mire figyelj az összetevők listájánál? 58:32 - Zöldség vásárlási élmények. 1:00:23 - Élelmiszer tárolási élmények, tudás, tippek. 1:07:32 - Érdemes kitölteni design-os tárolóba a száraz élelmiszert? 1:09:37 - Mindent a tojásról - vásárlás, tárolás, felhasználás. Honnan tudod, hogy friss? 1:20:32 - Rendszer a hűtőben. 1:23:39 - Kenyér tárolási tippek. 1:24:48 - Zöldség, gyümölcs tárolás. ADÁS TÉMÁIHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Nébih - Maradék nélkül program - Mi, meddig fogyasztható: https://maradeknelkul.hu/ Kövess bennünket: https://www.instagram.com/hesterslife/
Volt már veled olyan, hogy bekattant valami, jött egy megérzés vagy egy esemény, amióta máshogy eszel, ami miatt megváltoztattad az étkezési szokásaidat? Leszoktál vagy rászoktál a kocsiban vagy a kanapén evésre? Eszternek, Dórinak és Boginak bizony volt. Erről mesélnek ebben az adásban. Rengeteg példa, konkrétum, tipp, trükk arról, hogyan tudsz jól, jobban, és még jobban enni. Hogyan építs be könnyedén gyors de új, tudatosabb szokásokat, mint például a lassan evés művészete. Amiről beszélgettünk pontosan: 02:14 - Mit ettünk ma? 12:53 - Mi volt az a dolog, ami gyökeresen megváltoztatta a lányok étkezési szokásait? 22:39 - Túlzásba vinni a túlzott tudatosságot? 28:05 - Új szokások beépítése 33:53 - Hogyan küzd meg Eszter és Bogi a gyorsan evéssel? 40:15 - Hogyan lett Dóri életében prioritás az étkezés? 52:31 - Élmények, történetek a követők étkezési szokásainak megváltoztatásáról. 54:10 - Újdonsült anyukaként hogyan közelíthető meg a tudatosság témája? 58:51 - A lassú, szép evés művészete és a Mazsola teszt. ADÁS TÉMÁIHOZ KAPCSOLÓDÓ TUDÁSTÁR: Szokások beépítése - James Clear: Atomic habits könyv: https://jamesclear.com/atomic-habits James Clear: Atomic habits Youtube gyorstalpaló: https://www.youtube.com/watch?v=PZ7lDrwYdZc&t=1464s&ab_channel=EscapingOrdinary%28B.CMarx%29 Orthorexia nervosa : az egészségesétel-függőség mint a legújabb evészavarok egyike - http://real.mtak.hu/58216/ Kids&Babies podcast - a Hester's Life gyermek-, és csecsemőkor táplálkozási podcastje, amiben Porkoláb Eszter dietetikus és Lukasz Rebeka gyermek dietetikus, kíséri végig a hallgatót azon az úton, ami egy gyermek és anyukája egészséges fejlődéséhez vezet. - https://open.spotify.com/show/6657WAO3eLDXTVi5dPsTMp?si=272c0fd82a3f418c Kövess bennünket további tudatos tudásért: https://www.instagram.com/hesterslife/
Kezdjük az évet egy jó kis témával, ami mindig aktuális, mégis folyton változik. A szezonális zöldség- és gyümölcsfogyasztásról, valamint a bio mibenlétéről hívtuk meg beszélgetni Horváth Boldizsárt, a Farm2Fork alapítóját. Miért igazítsuk évszakhoz a táplálkozásunk? Kik a zöldség- és gyümölcspult piszkos tizenkettője? Ezekre is válaszoltunk, és persze a ti kérdéseitek se maradhattak ki!
Tudtad, hogy a bőr a legnagyobb szervünk? Rengeteg funkciót lát el, ezért nem mindegy hogyan bánunk vele. A kozmetikai ipar is jól tudja ezt, de ott is megoszlanak a vélemények. Megosztja velünk a sajátját Rácz Judit, a Skinsmart és a Geek & Gorgeous kozmetikumok alapítója. Beleférnek-e az okos és tudatos bőrápolásba a nem natúr termékek? És hogy jön mindehhez a táplálkozás? Van itt bőven félreértés és tévhit, amiket segítünk tisztázni!
Minden trend megteremti az ellentrendjét, de nem mindig az ellenségét! A Tányér két oldala második adása szuper példa erre, ahol Gőbel Szabó Szandra, a Szeretest érzékenyítő projekt alapítója és Czakó Dóri élelmiszermérnök és fitness-influencer ült az asztal két szélén. Nem csak a különbözőségekre fókuszálunk, hanem az egyetértésekre is. Például, hogy a fejlődésed mércéjéhez ne másvalaki adja a kiindulópontot, inkább te magad.
A tányér két oldala egy vitapodcast, mégse repülnek kések a levegőben. A sorozat legelső adásában Árvai Anita, akit mint Veganeeta ismerhettek sokan, és Kelemen Áron, chef ültek le beszélgetni arról, mi is a jó konyha lelke, szolgáljon az vegán, vegetáriánus vagy vegyes étrendet.
Duplázunk dr. Breyer Helga belgyógyásszal, hogy az étrendtervezésben is segítségünkre legyen! A hűtő az étrend tükre, a hűtőhöz pedig a bevásárlás vezet, ezért segítünk összeállítani a bevásárlólistát! Tudd meg mit kell nézni a címkéken, és hogy legyen tudatos a spájzod! És vajon a nassolás belefér? Ezt a tévhitet is kivesézzük!
Dr. Breyer Helga belgyógyász járt nálunk és egy mára népbetegségnek számító anyagcsere problémáról, az inzulinrezisztenciáról beszélgettünk. A téma elég összetett, de Eszter és Helga segít megtanítani a ‘szénhidrát nyelvet’, hogy ne csak étrenddel, de tudással is rendelkezz! A Tévhitek rovatból kiderül, hogy az energiamentes édesítőszerek pótolhatják-e a cukrot. Hallgass bele!
Betta és Eszter úgy döntött, hogy ismét egy igazán tavaszi témát dobnak fel a Finoman tudatos podcast adásában. Mivel úgy tűnik, a tavasz beköszöntével végre leporolhatjuk a futócipőket. Így időszerű, hogy a futás és táplálkozás témakörét járjuk be. Egy igazán tapasztalt beszélgető partnert láttunk vendégül, hiszen Debreczeni Dóra edző és terepfutó már jó pár kilométert tudhat maga mögött. Szó esett a táplálkozás mellett a hidratációról, futócipőről és még arról is, miért tartsd csukva a szád futás közben. Egy igazán pörgős adás következik, vedd fel a tempót velünk!
Ilyen szép időben is megéri podcastet hallgatni, pláne ha pont passzol a téma hozzá! Ilyenkor, amikor nehéz nem észrevenni a természet szépségét, még jobban eszünkbe jut a környezetünk megóvása. Mostani adásunkban Farkas Richárd, a Pajta chef-je csatlakozik a csapathoz, hogy a szezonális élelmiszerek előnyeiről beszélgessenek, mind a gasztronómiában, mind pedig a környezettudatosságban. Ki a tavasz első hírnöke? Hogyan ne pazaroljunk? Hallgass bele és megtudod!